Gyimóthy Éva
Szerző: Gyimóthy Éva
Megjelent: 15 éve

Hogyan bizonyítsuk be a humán befektetések megtérülését?

Az ügyvezetőt a befektetések megtérülése, a teljesítmény és az árbevétel növekedése tartja ébren éjjelente - állítja Trizna Júlia, a Profiles Magyarországi ügyvezető partnere, aki szerint a HR-esnek beszélnie kell a felsővezetés nyelvét ahhoz, hogy meggyőzze őket a humán befektetés megtérüléséről. Ezt emelte ki Deiric McCann, a Profiles International európai elnökhelyettese is a HR Portalnak adott interjújában.

- Pénz és ember: mindig is két külön fogalom volt. Hogyan jutott eszükbe, hogy erre alapozva üzleti stratégiát állítsanak fel? Hogyan tudják számszerűsíteni a munkavállalók "soft skilljeit"?

Deiric McCann
- A kiválasztás során kiemelkedő teljesítményt nyújtó embereket keresnek a cégek. A kiválasztott személy azonban nem mindig váltja be a hozzá fűzött reményeket. Nem csoda hát, ha kutattuk azt az eszközt, amivel előre meg lehet jósolni a kiváló teljesítményt nyújtó munkaerőt. Ugyanez igaz a tréning hatékonyságának lemérésére is. Természetesen nem egyszeri, hanem rendszeres mérésről van szó, ugyanis a változó körülmények állandó mozgásban tartják a dolgozók teljesítményének minőségét. Ezért kell folyamatosan figyelni a dolgozókat: mikor, kit, miben érdemes fejleszteni, és mihez képest kell a kiválasztásnál jó döntést hozni. A méréseknek viszont csak akkor van értelme, ha a teljesítmény eredményével kötjük össze. Ráadásul nemcsak a legjobbakat, hanem a legrosszabb eredményűeket is érdemes megmérni annak érdekében, hogy a legközelebbi kiválasztásnál már el tudjuk kerülni a hozzájuk hasonlókat.

- Ezek szerint nemcsak Magyarországon okoz problémát az üzleti nyelv használata, valamint a HR számszerűsítése a humán erőforrás szakemberek számára. Miért nem tudják ezt alapból a HR-esek? Elvégre nekik a felsővezetés igényeit kell szemmel tartani, képviselni.

- Ez arra a tévhitre vezethető vissza, hogy a HR egy külön részt képez a cégen belül. Régen ugyanis a HR egy sziget volt a cégen belül, de ma már ez nem így van. A humán erőforrásnak manapság már az a feladata, hogy maximalizálja a humán tőkét, és csökkentse a vele járó kockázatot, tehát a vállalat szerves - stratégiai - részét alkotja.

- Hogyan győzi meg a HR-es a felsővezetőket, hogy megéri az adott befektetés?

- Az egyedüli mód erre, hogy a személyzetisnek a felsővezetők nyelvén kell beszélnie. Vagyis a humán befektetések megtérülését kell demonstrálnia.

- Mivel bizonyítja be a HR-es, hogy gyorsan megtérül a humán tőkébe befektetett összeg?

- Ez csak akkor lehetséges, ha folyamatosan méri a (legjobb és legrosszabb) teljesítményt, és a hozzá kapcsolódó emberek kompetenciáit. A velük járó költségeket szembeállítja a tőlük várható megtérüléssel, profittal. Ehhez viszont szükség van az adott vállalat (input) adataira.

- Honnan szedik a kutatásokat a befektetések megtérülésének bebizonyításához? Cégen belüli vagy külső kutatásokat használnak: nem mindegyik cégnek van ugyanis arra kapacitása, hogy a felsővezetők meggyőzése érdekében kutatásokat végezzenek.

- Kutatásaink a Profiles International ügyfeleinek adatain alapulnak, amelyekhez a tanácsadásaink révén jutunk hozzá. Minden cégnek saját, belső kutatásra van szüksége ezen a téren, nem segít, ha csak kifelé figyel.

- Az adatok összehasonlítását hogyan oldják meg? Hiszen minden cég más és más: más a terméke, a munkaszervezése, a szervezeti kultúrája, a munkaerő-állomány összetétele. (Például ha a Novartisnál valamilyen módszer bevált, az nem jelenti, hogy egy másik iparágban tevékenykedő vállalatnál is ugyanazt az eredményt fogja elérni.)

- Biztosan tudjuk, hogy ha egy feladatra jobb a rátermettsége valakinek, mint egy másik embernek, akkor sokkal eredményesebb a munkában, és a teljesítménye is megnő. Számos hasonló esettel találkoztunk már a gyakorlatban a legkülönbözőbb munkakörökben. A marketingért felelős vezető is megtérülési számokban fejezi ki magát, amikor egy költséget jóvá akar hagyatni. Így a cég legértékesebb vagyonával foglalkozó HR szakembernek is ezt kell tennie. Ha viszont nem beszéli ezt a nyelvet a személyzetis, akkor eleve bukásra van ítélve az a humán befektetés, amelyről próbálja meggyőzni a felsővezetést.

- Hogyan számítják ki a kiválasztásnál a megtérülést?

- Ha pénzben leméred az inputot és az outputot, akkor már csak az emberek mérése hiányzik, ez pedig már a Profiles feladata. Cégünk olyan speciális eszközöket dolgozott ki, amelyek ezt lehetővé teszik.

- Hogyan válik ettől a HR stratégiai fontosságúvá a vállalaton belül?

- Már most is az, egyedül csak a HR-esek azok, akik ezt sokszor nem ismerik fel.

- "A munkaerő átalakulása napjainkban" címen tartott előadást. Milyen tapasztalataik vannak nemzetközi szinten, merre tart a munkaerőpiac? Az atipikus foglalkoztatás felé?

- A munkaerőpiacon demográfiai krízis alakult ki, amellyel a világ minden részén foglalkozni kell, hiszen nemcsak munkaerőhiányt, hanem agyelszívást is okoz. A cégektől azért csábítják át a jól képzett, tehetséges dolgozókat a vetélytársak, mert náluk is hiány alakul ki. Ha valaki jól beszél angolul, akkor karrierjében nincsenek határok. A munkaerőpiacon a lehetőségek változtak. Az egész világgal kell versenyezni. Például Írországban egymillió külföldi munkaerő van, és 3,5 millió ír. Ők már világpolgárok.

- Az új igényekre reagálva milyen új HR eszközök jelennek meg a jövőben?

- Abba kell hagyni a homályos megfogalmazásokat, mint "több", "kevesebb"! Ha ez megtörténik, akkor minden új eszköz alkalmas lesz az objektív és pontos mérésre.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Közel 30 ezer üres állás a weben: itt a friss statisztika

Egy év alatt 13 százalékkal kevesebb a magyar weboldalakon az álláshirdetés az Állásportál.hu friss statisztikája szerint. Január közepén 29 172... Teljes cikk

Kilőtt egy munkaerő-kölcsönző cég, többen lettek a postások: létszámtrendek

Szeptemberről októberre egy munkaerő-kölcsönző cég, a HR Direkt Kft. 70 százalékkal, 1400 fővel növelte alkalmazotti létszámát. Hosszú idő... Teljes cikk

Munkáltatói igazolás

A munkaviszony során a munkavállaló több esetben kerülhet olyan élethelyzetbe, amikor a munkaviszony meglétét, jövedelmét valamilyen hatóság,... Teljes cikk