kapubanner for mobile
Megjelent: 15 éve

Könyvelők lehetőségei válság idején

A megfelelő könyvelő, pénzügyes kiválasztása komoly szakmai tudást igényel, ezért csak néhány fejvadász cég, illetve újabban könyvvizsgáló társaság próbálkozik meg vele. "A válságot éppen ezért még nem érezzük - árulta el a HR Portalnak Jamniczky Andrea, a BDO Forte HR igazgatója -, a jó pénzügyi szakemberek közvetítésére ugyanúgy van igény, mint ősz elején."

A médiában folyamatosan arról cikkeznek, hogy a mai munkaerőpiacon leginkább a mérnököknek, informatikusoknak áll a zászló, pedig bizonyos közgazdász szakemberek iránt is nagy a kereslet. A korábbi évek slágerszakmája, a marketing ugyan lecsengett, a pénzügyi szakemberek piaca azonban stabilan növekszik. Vélhetőleg ez ösztönözte a BDO Fortét arra, hogy jól bejáratott könyvvizsgáló és adótanácsadó cégként kilépjen a munkaerő-közvetítés viszontagságos piacára, s ott is kamatoztassa gyakorlati tudását. "A BDO Forténél két éve foglalkozunk személyzeti tanácsadással és ezen belül pénzügyi, számviteli területre specializált munkaerő-közvetítéssel, amely szolgáltatás ügyfeleink körében nagyon közkedvelt, megirigyelték ugyanis, ahogy az utóbbi években egyedi kiválasztási módszerünknek köszönhetően kiváló pénzügyi, számviteli szakembereket vettünk fel magunkhoz" - mesélte lelkesen Jamniczky Andrea, a cég HR igazgatója, a személyzeti tanácsadás üzletág vezetője.

Jamniczky Andrea
Tudniillik a BDO kiválasztási gyakorlata nem a véletlenen múlt: évekkel ezelőtt összeültek a vállalat tapasztalt könyvvizsgálói és adószakértői, hogy olyan feladatsorokat állítsanak össze, amelyek tényleg pontos eredménnyel szolgálhatnak leendő munkatársaik szakmai készségét illetően. A feladatsorok azóta is folyamatosan frissítésre kerülnek a jogszabályok változásainak megfelelően. "Úgy gondolom, hogy az általunk kidolgozott kiválasztási módszerrel a legmegfelelőbb pénzügyi szakember kiválasztásához nyújtunk segítséget. Egyedi pénzügyi metodikánk a jelöltek pénzügyi és számviteli tudását, ismereteit méri fel. Hiteles és megbízható képet ad a jelöltek szakmai felkészültségéről, legyen szó junior vagy senior pozícióról és bármelyik pénzügyi területről (főkönyvelő, könyvelő, adótanácsadó, könyvvizsgáló, pénzügyi vezető, kontroller stb.)" - hangsúlyozta Jamniczky Andrea.


Többszintű kiválasztási rendszer



A feladatsorok természetesen munkakörönként mást vizsgálnak, így egy kontrollert például mérleg-eredménykimutatás elemzéséből vizsgáztatnak (akár angol, német nyelven, ha azt kéri az ügyfél), míg egy adótanácsadó tudását inkább adózási esettanulmányokkal teszik próbára. Ugyanígy a beosztás nagyságától is függ, kit milyen tesztnek vetnek alá: "magasabb pozícióban például nem iratunk tesztet, inkább szóban bizonyosodunk meg a jelölt tudásáról, alacsonyabb pozíció esetén azonban szinte kikerülhetetlen az írásbeli feladatsor, különösen, mivel ügyfeleink is jobban szeretik a kézzelfogható pályázati anyagot" - magyarázta a HR igazgató.

A szakmai feladatsorok minden apró szakmai hiányosságot kimutatnak; évente több százan töltik ki, de csupán a jelöltek 25 százalékának sikerül az elvárt (minimum 60 százalékos) szintet teljesítenie. Ők azok, akik továbbjutnak a személyiségteszthez, és aki ez alapján is alkalmassá válik a pozíció betöltésére, azokat a BDO szakemberei bátran ajánlják ügyfeleiknek.


Mi kell a sikeres elhelyezkedéshez?



Természetesen a sikerhez a jó iskola sem árt, a BDO Forte leginkább a Budapesti Gazdasági Főiskola Pénzügyi Számviteli Főiskolai Karának számvitel vagy adó-illeték szakirányán, illetve a Budapesti Corvinus Egyetem számvitel vagy pénzügyi szakirányán végzetteket látja szívesen, de jó tapasztalatai vannak egyes egyéb közgazdasági főiskolák vagy egyetemek hallgatóival is. "Ettől függetlenül nem diszkriminálunk, minden arra érdemes személyt behívunk, inkább a többszintű tesztrendszerünk eredménye, a jelölt idegen nyelvtudása és szakmai tapasztalata dönt a felvételről" - tette hozzá Jamniczky Andrea.


Teljes körű személyzeti tanácsadás



A BDO humán szakemberei azért nemcsak a pénzügyi és számviteli területen lévő toborzásra, kiválasztásra tették fel az életüket, komplett üzletágat szenteltek a személyzeti tanácsadás többi elemének is. Így például szolgáltatásaik között megtalálható a cafeteria rendszer bevezetése, tréningek szervezése, a szervezetfejlesztés vagy akár a munkajogi tanácsadás. "Ez utóbbi különösen fellendülőben van, vélhetőleg a létszámleépítések miatt, bár meg kell valljam, a válságot mi még nem érezzük, a jó pénzügyi szakemberek közvetítésére ugyanúgy van igény, mint ősz elején" - mondta Jamniczky Andrea. A HR igazgató jövőre sem számít visszaesésre az üzletágban, bízik benne, hogy speciális szolgáltatásuk a gazdasági válság idején még inkább hozzásegíti a társaságokat a megfelelő pénzügyi szakemberek megtalálásához.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
A tipikus női vállalkozó 42 éves és 1 gyereke van

Megtalálni a módot a megélhetés biztosítására úgy, hogy közben a társadalmi elvárásoknak is megfeleljenek a magánéletükben – ez motiválja... Teljes cikk

Kortárs bántalmazás, bullying és elvárások szorításában - 2000 gyerek tartozik hozzá: Karikó Rita iskolapszichológus egy napja

Szóbeli vagy akár fizikai bántalmazás, cikizés, beilleszkedési gondok, tanári és szülői elvárások, családi viták, anyu és apu válik - rengeteg... Teljes cikk

Óriási igény van űripari szakemberekre - Magyarország felvette a kesztyűt

Az UniSpace program keretében három minisztérium - a Külgazdasági és Külügyminisztérium, a Kulturális és Innovációs Minisztérium és a... Teljes cikk