kapubanner for mobile
Megjelent: 15 éve

2009: egy jó év a béren kívüli juttatások számára

A parlament kis késéssel december 1-jén fogadta el a 2009-re érvényes személyi jövedelemadó törvény módosításait, így egyes rendelkezések majd csak február 1-jétől lépnek hatályba. A komolyabb nehézséget ebben az okozza, hogy több juttatásfajta adómentes keretét a minimálbér értékéhez köti a törvény, amelyet még nem ismerünk biztosan - árulta el portálunknak Fata László, a Cafeteria.net vezető tanácsadója.

images

Cikkünkben Fata László cafeteria szakértő segítségével összefoglaljuk, milyen változásokra kell számítani a megszavazott törvénymódosítással.


Megszűnik a 400.000-es keret



2009. január elsejével hatályát veszti a személyi jövedelemadó törvény 71. paragrafusa. Ez volt az a paragrafus, amely miatt jó néhány juttatási elem és az iskolarendszerű képzés értékét összeszámolva, ha 400.000 forint fölé került a kiadott teljes juttatás, akkor az ezt meghaladó részről természetbeni juttatásként kellett adózni. Látható, hogy ez a szabály különösen az iskolarendszerű képzésben résztvevőket és a magas juttatási kerettel rendelkező dolgozói csoportokat érintette hátrányosan.

Mivel a 71. paragrafusnak hűlt helye marad a törvényben, ezért 2009-ben nem kell már számolgatni, hogy összeadva mennyi juttatást kaptak a dolgozók, elég lesz külön-külön elemenként figyelni az adómentesen adható maximumokra. Ez a változás egyrészről lehetőséget ad magasabb dolgozói keretek alkalmazására úgy, hogy teljes mértékben adó- és járulékmentes juttatásokat ad a munkáltató. Másrészről a változás egyszerűsíti a cafeteria rendszer (a béren kívüli juttatások) adminisztrációját, hiszen eltűnik egy korlát, amit figyelgetni kellett.

A 400.000 forintos keret eltűnésével három gyakran alkalmazott juttatásfajta mindenféle korlátozás nélkül maradt. A helyi bérlet, internet és közművelődési intézményi szolgáltatás, elterjedtebb formájában kultúra utalvány látszólag korlátlanul lenne adható a dolgozóknak. A látszat azonban nem mindig egyezik a valósággal. A helyi bérletnek természetesen a bérlet ára szab majd ésszerű határt, az internet előfizetésnek pedig annak a számlán szereplő díja. A kultúra utalvány népszerűsége az elmúlt évben azonban egyre nőtt, amióta a személyi jövedelemadó törvény által jóváhagyva költhető filmvetítésre (moziba) és közművelődési intézmény által nyújtott felnőtt- és egyéb oktatásra. Valamilyen szinten várható és indokolt döntés a törvényalkotótól, hogy nem hagy korlátlanul egy ilyen juttatási elemet.


Kultúra utalvány korlátozva



Az új törvény 1. számú mellékletének 8.6-os pontja sokkal érthetőbbé teszi minden alkalmazó számára a művelődési intézményi szolgáltatás (kultúra utalvány) szabályozását. Emellett ez a cikkely külön egyedi korlátot fogalmaz meg a kultúra utalványra vonatkozóan. Ezt figyelembe véve maximálisan évente a minimálbér értékében adhat a munkáltató a munkavállalójának adómentesen ilyen utalványt. Tehát a minimálbér értékét meghaladóan adott művelődési intézményi szolgáltatás adóköteles természetbeni juttatás lesz. Enyhíti az egyre közkedveltebb juttatásfajta korlátozásából eredő fájdalmat, hogy adómentesen adható a munkavállaló közeli hozzátartozóinak is. - Ez a szabály vegyes fogadtatásra számíthat - értékeli a helyzetet Fata László. - Sok kisvárosi béren kívüli juttatási rendszerben nem is szerepelt ez a kínálati elem, hiszen elég szűk körben lehetett felhasználni. A fővárosi cafeteria rendszerekben azonban előfordulhat, hogy a munkavállalók is megérzik az új törvényből adódó kényelmetlenségeket.


Hogyan készüljünk 2009-re?



Azok a cégek, amelyek már használják a béren kívül juttatások széles körét, minden évben szembesülnek a kérdéssel: mit kell módosítani a rendszerünkön, hogy megfeleljen az új szabályoknak. 2009-re egyszerű a válasz. Várhatóan a minimálbér emelkedésével szinte minden juttatási elem egyedi adómentes korlátja növekedni fog. Így a kultúra utalványtól eltekintve, ha hozzá sem nyúl egy munkáltató a rendszeréhez, akkor is szabályos lesz. Természetesen, ha követi majd az új minimálbér közzététele után az új szabályokat, azért hálásak lesznek a felhasználók, a munkavállalók. A kultúra utalványt használóknak pedig be kell illeszteniük egy személyenkénti minimálbér értékű éves korlátozást a juttatási rendszerükbe. Azok a munkáltatók, akik évek óta használják a cafeteria rendszerüket, biztosan egyetértenek abban, hogy ennél kevesebb korrekcióval ritkán indított évet az adminisztráció - fogalmazott Fata László.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
5 milliárd forintnyi alvó pénz van a SZÉP-kártyákon

A megnövekedett költési kedv ellenére hozzávetőlegesen 5 milliárd forintnyi "alvó pénz" ragadt benn a SZÉP-kártya tulajdonosoknál. A kártyákon... Teljes cikk

Melyek a legnagyobb egészségpénztárak?

Három nagy szereplő határozza meg az egészségpénztárak piacát. A tavalyi évben mind taglétszámban, mind vagyonban nőtt a piac. Kik a nagy... Teljes cikk

Juttatási keret 2024-ben

Már 2022-ben látszott, hogy a 2019 óta tartó juttatási keret csökkenésének trendje megfordult. Az éves keretösszeg 2024-re is további növekedést... Teljes cikk