kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 15 éve

OMMF: közel egy év alatt hétmilliárd forintnyi bírság

Az idén december elejéig összesen 7,139 milliárd forint bírságot szabott ki az Országos Munkavédelemi és Munkaügyi Főfelügyelőség (OMMF), szemben a tavalyi 8,449 milliárd forinttal - mondta Gedeon András, a szervezet sajtószóvivője szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

Gedeon András, az OMMF szóvivője elmondta: a cél nem a bírságok összegének növelése, hanem a munkavédelmi és munkaügyi szabályok betartatása, a feketefoglalkoztatás és a balesetek számának mérséklése. A sajtószóvivő elmondta azt is, hogy az OMMF jövőre is elsősorban a feketefoglalkoztatás ellen küzd, valamint törekszik a súlyos veszélyeztetések megelőzésére, valamint a fantomcégek és az engedély nélküli vállalkozások feltárására.

Az OMMF 2008 január 1. és december 9. között 57 937 munkáltatót ellenőrzött, és 42 298-nál talált szabálytalanságot. Ez idő alatt az ellenőrzött munkavállalók száma 721 668 volt, s közülük 440 164-en végezték szabálytalanul munkájukat. A figyelemfelhívások száma december 9-ig 7558 volt, szemben a tavalyi összesen 4836-tal. Az idén az említett időszakban összesen 67 609 főt foglalkoztattak feketén a gazdaságban, közülük a legtöbbet, 18 894-et az építőiparban, míg a legkevesebbet, 3697-et a kereskedelemben. Tavaly összesen 72 743 munkavállalót foglalkoztattak feketén az OMMF adatai szerint. A sajtószóvivő ezzel kapcsolatban elmondta, mivel egyre szigorúbbak az ellenőrzések, az idén csökkent a feketén foglalkoztatottak száma.

Az idén február és november között 17 628 munkabaleset történt, míg 2007-ben összesen 20 922. A halálos balesetek száma 2008 ugyanezen időszakában 90 volt, míg tavaly összesen 118. Gedeon András úgy vélte, a balesetek száma is azért volt kevesebb, mert a hatóság szigorúbban ellenőriz. A cél azonban az, hogy az uniós irányelveknek megfelelően legalább negyedével csökkenjen a balesetek száma, a halálos kimenetelűek közül pedig egy is sok - tette hozzá. Kifejtette, a halálos balesetek megelőzhetőek, ám az emberi hibák, a technikai és egyéb előírások be nem tartása miatt mégis bekövetkeznek.

Bánné Koncz Zsuzsa, az OMMF munkavédelmi főosztályvezetője elmondta, hogy egy-egy, például súlyos vagy halálos munkabaleset kivizsgálása azért tart viszonylag hosszú ideig, mert nagyon sok szempontot kell figyelembe venni ilyen esetekben. Vizsgálják például a létesítmények, gépek állapotát, az egyéni és más védőeszközök, berendezések használatát, a munkaszervezést, s ezt összevetik az előírásokkal. Úgy vélte, a megfelelő munkavédelem nem mindig pénz kérdése, sokszor csupán a józan ész, illetve a műszaki és egyéb előírások alapján kellene megszervezni a munkát. A főosztályvezető több munkabalesetet, illetve az azokkal kapcsolatos vizsgálati eredményt is részletesen ismertetett, például az M6-os autópályán bekövetkezett 3 halálos balesetet. Elmondta: szinten minden súlyos vagy halálos baleset esetében kimutathatóak a munkaszervezési hiányosságok. A sajtószóvivő hozzátette, hogy a balesetek miatt a kivitelezők és a regionális munkaügyi szervezet között már megkezdődött a párbeszéd a további ilyen esetek megelőzése érdekében.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Állásbörzét és karriernapot rendeznek a Debreceni Egyetemen

A Debreceni Egyetem (DE) központi épületének díszudvarán nyolcvan munkáltató várja standjánál az érdeklődő hallgatókat szerdán a régió... Teljes cikk

Az egyetemi oktatót átlagfizetése alacsonyabb mint a pályakezdő tanároké

Az LMP szerint felháborító, hogy a magasabb egyetemi fokozatokban kapható átlagfizetés alacsonyabb, mint a gyakornoki státuszban dolgozó pályakezdő... Teljes cikk

Már lehet jelentkezni az Ifjúsági garancia plusz programra

Hétfőtől lehet jelentkezni az Ifjúsági garancia plusz programra. A program az Európai szociális alap plusz társfinanszírozásával, a... Teljes cikk