kapubanner for mobile
Megjelent: 15 éve

Sztrájktörvény, ahogyan a bírák látják

A még elégséges szolgáltatással, a sztrájkfelhívással, valamint a munkáltató, illetve az állampolgárok megfelelő, időben történő tájékoztatásával kapcsolatos kérdések megoldását szorgalmaznák elsősorban a munkaügyi bírák.

images

A munkabeszüntetés jogosságának elbírálása során ők is rendszeresen szembesülnek azokkal a problémákkal, amelyek miatt időről időre felmerül a sztrájktörvény módosításának szükségessége. De, kétharmados törvényről lévén szó, nehezen remélhető a változtatás. Az is igaz, hogy a hazai bírói gyakorlat is egységesebb, egyértelműbb lehetne, ekként támogatva a munkaviszony alanyait és az érdekképviseleteket a jogszerű sztrájk alkalmazásában - mondta Kulisity Mária, a Fővárosi Munkaügyi Bíróság bírája. Hozzátette: a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) sztrájkra vonatkozó állásfoglalásai nagymértékben segíthetik ezt a folyamatot.

Nálunk a legtöbb gondot a még elégséges szolgáltatás megítélése okozza, pontosabban az, hogy annak hiányában is jogszerű lehet a sztrájk a Legfelsőbb Bíróság irányadó döntése értelmében. Némely törekvés szerint a törvény egyértelművé tehetné, hogy jogellenes a munkabeszüntetés, ha nincs megállapodás a még elégséges szolgáltatásban. Mások úgy vélik, hogy a megkívánt szolgáltatást nem közvetlenül a sztrájkot megelőzően, az egyeztetések során kellene rögzíteni, hanem jóval korábban.

Kulisity Mária utalt arra, hogy Nyugat-Európában rendszerint a munkaadók és a munkáltatók közötti időben született megállapodások, kollektív szerződések írják elő az elégséges szolgáltatás mibenlétét, valamint eleve rendeznek több, a sztrájkkal öszszefüggő kérdést, így például azt, mikor kell meghirdetni a munkabeszüntetést. Ezek kötik a feleket, és tartalmukat vita esetén a bíróságok is figyelembe veszik.

Magyarországon sokszor a sztrájkfelhívás sem egyértelmű, nem tudni, mit is céloz. Kérdéses, hogy a munkavállalók megmozdulásai csak az adott munkáltatót érinthetik, vagy beférnek-e azokba általános szociális és gazdasági követelések is. Nem tisztázott, már a sztrájk kilátásba helyezésével kérhető-e jogszerűségének vagy jogellenességének megállapítása.

Világgazdaság
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Jubileumi jutalom: összege, kifizetése, kinek jár?

Az állami alkalmazottak jogállásáról szóló törvény (Kjt.) alapján jár a jubileumi jutalom a közalkalmazottaknak, amelynek összege a ledolgozott... Teljes cikk

Temetési segély

Egy hozzátartozó halála nagyon komoly érzelmi terhet jelenthet. A lelki megpróbáltatáson túl pedig jelentős anyagi költség is egy temetés... Teljes cikk

Ilyen szabályokkal hozhatóak be vendégmunkások

Február 29-én jelent meg az új idegenrendészeti törvény végrehajtási rendelete. A törvénnyel együtt pedig már egyre tisztább a kép, hogyan... Teljes cikk