kapubanner for mobile
Megjelent: 15 éve

Fontos tudnivalók az állás- és részmunkaidőről

A négynapos, illetve 32 órás munkahét kétféle módon valósulhat meg: állásidő bevezetésével, vagy időleges részmunkaidő-foglalkoztatással - mondta Suba Ildikó, a Fővárosi Munkaügyi Bíróság elnökhelyettese. A Világgazdaság összeszedte a legfontosabb tudnivalókat a munkaidő mérséklésének módszereiről.

images

Az állásidő bevezetéséhez nem szükséges a munkavállaló hozzájárulása. A Munka törvénykönyve mindössze annyit kíván meg, hogy az intézkedést a foglalkoztató működési körében felmerült ok indokolja. A munkavállalónak azonban az állásidőre is meg kell kapnia a személyi alapbérét, azaz a heti négy napra ugyanannyi fizetség jár neki, mint ha öt napot dolgozna - áll a Világgazdaságban.

A munkaidő csökkentésének másik módja az időleges részmunkaidő-foglalkoztatás, amely már igényli a munkaszerződés módosítását - jelentette ki a bírónő. Ebben a felek rögzítik, hogy a munkavállaló heti 40 óra helyett csak harminckettőt dolgozik átmenetileg, és ezzel arányos munkabér illeti meg. A munkaszerződést a felek csak közös megegyezéssel módosíthatják. Így ha a munkavállaló nem járul hozzá a változtatáshoz, elbocsátással számolhat, ami az adott gazdasági körülmények között logikus lépés. Per esetén a bíróság egyébként csak azt vizsgálja, hogy a felmondás oka valós-e - azaz a létszámleépítés megtörtént-e -, a cég gazdasági helyzetét nem.

A járulékfizetés természetesen a csökkentett munkabérekhez igazodik - mondta Suba Ildikó.

Világgazdaság
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Jubileumi jutalom: összege, kifizetése, kinek jár?

Az állami alkalmazottak jogállásáról szóló törvény (Kjt.) alapján jár a jubileumi jutalom a közalkalmazottaknak, amelynek összege a ledolgozott... Teljes cikk

Temetési segély

Egy hozzátartozó halála nagyon komoly érzelmi terhet jelenthet. A lelki megpróbáltatáson túl pedig jelentős anyagi költség is egy temetés... Teljes cikk

Ilyen szabályokkal hozhatóak be vendégmunkások

Február 29-én jelent meg az új idegenrendészeti törvény végrehajtási rendelete. A törvénnyel együtt pedig már egyre tisztább a kép, hogyan... Teljes cikk