kapubanner for mobile
Megjelent: 15 éve

Az állástalanokról gondoskodik az Út a munkába program

A szociális segélyből élők munkához juttatása vagy képzése, a munkahelyteremtés bővítése, és nem utolsó sorban az ellátásból élő, ám feketén munkát vállaló réteg kiszűrése is célja a 2009-ben induló "Út a munkához" programnak - áll a munkaügyi tárca lapunknak eljuttatott közleményében.

A munkaügyi és önkormányzati szakemberekkel szorosan együttműködve jelenleg is folyik az Út a munkához program bevezetése annak érdekében, hogy a törvény által meghatározott határidőig, az első negyedév végéig minden előkészület megtörténjék ahhoz, hogy a segélyezettek teljes köre számára megtalálják az együttműködés legmegfelelőbb formáját az önkormányzatok, illetve a munkaügyi központok.

A törvények módosításából adódóan az önkormányzatok március 31-ig felülvizsgálják, hogy az új szabályok fényében kik azok, akik továbbra is igénybe vehetik a rendszeres szociális segélyt, és kik azok, akik számára a foglalkoztatás vagy a képzés lehetőségét kell biztosítani. Annak érdekében, hogy a lehető legpontosabban megoldható legyen az ügyfélkör aktivizálása, a munkaügyi és az önkormányzati szakemberek több településre kiterjedő próbatervezést végeznek, melynek tapasztalatairól a Foglalkoztatási és Szociális Hivatal (FSZH) összefoglaló anyagot készít a program bevezetéséért felelős önkormányzati és foglalkoztatási szakemberek számára.

A közfoglalkoztatási tervekről

A program fontos eleme a közfoglalkoztatási tervek készítése. A települési önkormányzat, illetve önkormányzati társulás (többcélú kistérségi társulás) foglalkoztatási feladatainak ellátása során a munkába vonható, rendszeres szociális segélyre nem jogosult ügyfelek részére közmunkát és/vagy közcélú foglalkoztatást szervez, amelyhez minden év elején közfoglalkoztatási tervet készít. Ahhoz, hogy ezek a tervek megfelelő megalapozottsággal készülhessenek el, mind a végzendő munkákra, mind az álláskereső segélyezett ügyfelek munkába vonásának megalapozására, az Állami Foglalkoztatási Szolgálat ellátja a munkaerő-piaci helyzetre, valamint az álláskereső segélyezett ügyfelekre vonatkozó információkkal a közfoglalkoztatási terv készítésére kötelezett önkormányzatokat. Az elkészülő közfoglalkoztatási tervek véleményezését az Állami Foglalkoztatási Szolgálat (ÁFSZ) egységes szempontok alapján fogja megtenni annak figyelembe vételével, hogy minél több munkára kész személy ténylegesen foglalkoztatási lehetőséghez jusson közfoglalkoztatás, hosszú távon a piaci foglalkoztatás keretei között, továbbá, hogy az önkormányzatok és a munkaügyi kirendeltségek az ügyfelek érdekében a lehető legjobb megoldást találják meg. A közfoglalkoztatás ideje alatt az érintettek a segély összegét meg-haladó bérhez jutnak.

A közfoglalkoztatás szervezésében közreműködő közfoglalkoztatottak

Annak érdekében, hogy az önkormányzatok segítséget kapjanak megnövekvő foglalkoztatás- szervezési feladataik ellátásához, országosan mintegy háromezer foglalkoztatásszervező bevonására nyílik lehetőség. A foglalkoztatásbővítés személyi bázisát a hátrányos helyzetű álláskeresők, a ma segélyben lévők adják. Az önkormányzatok a február közepéig meghirdetendő pályázatok keretében juthatnak foglalkoztatásszervező szakemberekhez, akiknek bérét a Munkaerő-piaci Alap állja.

Képzési lehetőségek

Folynak az előkészületek arra, hogy a 35 év alatti, 8 általános iskolai végzettséggel nem rendelkező álláskeresők minél hamarabb bekapcsolódhassanak az általános iskola befejezését biztosító, illetve akiknek erre nincs reális lehetőségük, úgy a szakmatanulást megalapozó közismereti, ún. "kompetenciaképzésekbe". Az ő képzésbe vonásukat a munkaügyi központok a regionális képző központokkal, az általános iskolákkal együttműködve szervezik, a képzési programok kidolgozása, az érintett ügyfélkör azonosítása már elkezdődött.

Naprakész nyilvántartás - Foglalkoztatási és Szociális Adatbázis

Az önkormányzatok, illetve a munkaügyi szervezet közös adatbázist hoz létre és működtet annak érdekében, hogy az ügyfelek számára megkönnyítse és egyszerűsítse az ügyintézést, az önkormányzati és a munkaügyi kirendeltségek ügyintézői számára pedig az együttműködést. Az adatbázis a közfoglalkoztatásban, illetve a segélyezésben levőkről, valamint a jogosultsági és folyósítási feltételek fennállásának megállapítása és ellenőrzése érdekében folyamatos információáramlást biztosít a települési önkormányzat és a kirendeltség között. Az adatbázist az ÁFSZ működteti. Ez egyebek között tartalmazza a rendszeres szociális segélyben és rendelkezésre állási támogatásban részesülő ügyfelek legfontosabb adatait, mint például az ellátást megállapító határozatokat, a munkaügyi ellenőrzések eredményeit vagy az ügyfelek foglalkoztatásával, munkaerő-piaci helyzetével kapcsolatos adatokat. Az adatbázis a személyes adatok védelmére vonatkozó szabályok figyelembe vételével, az e-közigazgatás kívánalmainak megfelelően kerül kialakításra, az adatok továbbítása elektronikusan történik.

Út a munkához - út az információhoz

Januártól telefonos ügyfélszolgálattal segíti az önkormányzatok és kirendeltségi ügyintézők szakmai munkáját a Foglalkoztatási és Szociális Hivatal az Út a munkához programban meghatározott egyes szociális ellátások változásaival, valamint a munkához jutást segítő közfoglalkoztatás szervezésével kapcsolatban. Az önkormányzati és kirendeltségi ügyintézőkön kívül a jelenleg rendszeres szociális segélyben részesülők, a rendelkezésre állási támogatásra, illetve a jövőben is rendszeres szociális segélyre jogosultak is kaphatnak információt. A pontos, szakszerű felvilágosítás szakmai hátterét a Szociális és Munkaügyi Minisztérium, a Foglalkoztatatási és Szociális Hivatal és az önkormányzati szakemberek biztosítják.

Az érdeklődők telefonon és e-mailben is kereshetik az ügyfélszolgálat munkatársait munkanapokon 730 és 1730 óra között a 06 1 45 91 077 telefonszámon, illetve írásban az [email protected] e-mailen. A call-center 2009. januártól 2009. június végéig működik.

Az ügyfélszolgálathoz beérkezett kérdésekre adott válaszok a www.afsz.hu honlapon a "Gyakran feltett kérdések" menüpont alatt „Az "Út a munkához" programban meghatározott egyes szociális ellátások változásairól, "a munkához jutást segítő közfoglalkoztatás szervezéséről" címen találhatók.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Miért van ennyivel több magyar embernek munkája, mióta az EU-hoz csatlakoztunk?

A KSH szerint 2004 és 2023 közt közel 824 ezer fővel nőtt a foglalkoztatottak száma, ami 21%-os bővülést jelent. A növekmény nagy részét a... Teljes cikk

A foglalkoztatottak és munkanélküliek száma is nőtt februárban

2024 februárjában a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos létszáma az előző év azonos időszakához képest 32 ezerrel, 4 millió 723 ezerre nőtt. A... Teljes cikk

Nőnapi cikkcsokor a HR Portáltól - így fest a nők helyzete a munka világában 2024-ben

Nőnap alkalmából csokorba gyűjtöttük a dolgozó nők helyzetét taglaló legfrissebb cikkeket. Mekkora a bérszakadék, mely országokban mélyül és... Teljes cikk