kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 15 éve

Szabadsággal tiltakoznak a háziorvosok Romániában

Szerdától két napra beteg- és tanulmányi szabadságot vesznek ki Romániában a háziorvosok, tiltakozásul, mert az idei költségvetés szerintük kevés pénzt szán rendelőik fenntartására.

Rodica Tanasescu, a romániai háziorvosok országos szövetségének vezetője hétfőn bejelentette, hogy eddig már több mint ezer háziorvos nyújtotta be szabadságkérelmét az idei költségvetés-tervezet elleni tiltakozásul. Az orvosok szerint a kormány által elfogadott és jelenleg a parlament asztalán lévő büdzsé nem teszi lehetővé, hogy az olyan rendelők is fennmaradjanak, amelyeknek nincs legalább 1500 betegük. A háziorvosok szerint ennek az intézkedésnek a legnagyobb kárvallottjai a vidéken élők, ugyanis a falvakban alacsonyabb az egy háziorvoshoz tartozó betegek száma.

Ion Bazac román egészségügyi miniszter szerint azonban a háziorvosoknak elegendő pénz áll rendelkezésükre az idén is, ráadásul a kiutalt összegek növelésére is van elképzelés. A tárcavezető rámutatott: a háziorvosok jövedelmét a szolgáltatások mennyiségének és minőségének függvényében állapítják majd meg.

Romániában a köztisztviselők is munkabeszüntetésre készülnek. Hétfőn az egyik országos szakszervezetük vezetői kilátásba helyezték, hogy február 20-án figyelmeztető sztrájkot tartanak, 27-én pedig általános munkabeszüntetéssel tiltakoznak, ha csökkeni fog jövedelmük. A román kormány ugyanis meg akarja vonni a köztisztviselőktől az idei gazdasági nehézségekre való tekintettel számukra eddig biztosított különböző pótlékokat.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Jogszabály-módosítással erősíti meg az EU a nem uniós munkavállalók jogait

Az Európai Unió Tanácsa jogszabály-módosítást hagyott jóvá pénteken a nem uniós állampolgárságok számára kiadható munkavállalási és... Teljes cikk

A vártnál jobban csökkent az első alkalommal munkanélküli segélyt kérők száma az Egyesült Államokban

A legfrissebb adatok alapján a szakértők szerint elmondható, hogy az Egyesült Államok munkaerőpiaca még mindig viszonylag feszes. Teljes cikk

A dolgozók fele betegség vagy baleset miatt kénytelen szabadságot kivenni, fizetés nélkül

A dolgozók csak kevesebb mint fele kapott fizetett szabadságot a gyógyulás ideje alatt - derül ki egy friss felmérésből. Teljes cikk