Megjelent: 15 éve

Százegy szakmára képez kiemelten a kormány

A munkahelyek megőrzésére idén 66 milliárd forint áll a kormány rendelkezésére - mondta Szűcs Erika szociális és munkaügyi miniszter, aki Parragh Lászlóval, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnökével tartott közös tájékoztatót kedden, Budapesten, amelyen a képzési, átképzési programokat ismertették.

Szűcs Erika munkaügyi miniszter szerint a munkahely megőrzésre szánt 66 milliárd forintból 10 milliárd forint uniós forrás, amely kifejezetten a személyi szolgáltatási munkakörre, illetve annak képzési feladataira fordítható. A szociális és munkaügyi miniszter elmondta: ma az álláskeresők közel fele legfeljebb 8 általánossal rendelkezik.

A Regionális Fejlesztési és Képzési Bizottságok által készített programokat egy 12 ezer céget felölelő kutatásra alapozták, amelynek alapján 101 szakképesítés került a kiemelt kategóriába - mondta Parragh László. A kamara elnöke szerint a szakképzést már a 9. és a 10. osztályban el kell kezdeni, a 11. osztályban a tanulóidő 70 százalékát, a 12. osztályban 80 százalékát konkrét munkahelyen kell eltölteniük a tanulóknak. A felmérésben szereplő hiányszakmák közül az ács, állványozót említette első helyen Parragh László, majd a gépi forgácsolót, a géplakatost, a hegesztőt, a péket és a cukrászt. Arra a kérdésre, hogy az Ecostat által most előrejelzett 100 ezer munkahely elvesztése reális-e, Parragh László igennel felelt, bár véleménye szerint a gazdasági visszaesés mértékét ma igen nehéz megjósolni.

Szűcs Erika úgy fogalmazott: a kormány képes lenne az esetlegesen bekövetkező 100 ezer munkanélküli ellátását, átképzését megoldani, de szerinte ma igen nehéz megbecsülni a munkaerőpiac jövőbeni alakulását. Példaként hozta fel, hogy februárban a csoportos létszám-leépítési bejelentések száma nem emelkedett.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Átadták a Kerékpárosbarát Munkahely díjat

A 2023-mas pályázatra 29 település és 37 munkahely jelentkezett. Teljes cikk

Hornung Ágnes: a munka és a magánélet összehangolása kiemelten fontos

A családokért felelős államtitkár elmondta, hogy a kormány még nagyobb hangsúlyt akar fektetni a családok "testi-lelki-szellemi egészségének" elősegítésére. Teljes cikk

Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás

Évi 12 ezer forint állami támogatás azoknak jár, akik egy év alatt legalább 120 ezer forintot tesznek félre ebben a megtakarítási formában -... Teljes cikk