Megjelent: 15 éve

Dunántúlon már bedőlt az építőipar

A dunántúli építőipari cégek közel harmada csőd- vagy felszámolási eljárás alatt van, minden második pedig a túlélésért küzd - idézi a térség kereskedelmi és iparkamarái, kistérségi szakemberek, pénzintézetek és önkormányzatok bevonásával készült felmérést a Napi Gazdaság.

Riasztó a kép az építőiparban: az ágazatban működő, legalább 50 dolgozót foglalkoztató, korábban évente legalább 100 millió forint nettó árbevételt elért több mint kilencezer dunántúli építőipari vállalkozás közül eddig nagyjából 2700 dobta be a törölközőt vagy küldte el a dolgozók nagy részét, illetve szünetelteti tevékenységét - mondta a Napi Gazdaságnak Somos Péter, a jelentés egyik készítője, hozzátéve: minden harmadik cég jelentős adósságot felhalmozva megy tönkre.

A folyamat december óta egyre csak gyorsul. A több mint húszezerre tehető, ötvennél kevesebb dolgozót foglalkoztató kisvállalkozások még rosszabb helyzetben vannak, de csökkenő rendelésállományról számolnak be az olyan nagy cégek is, mint a ZÁÉV, a Leier vagy az elsősorban mélyépítéssel foglalkozó Szabadics Zrt. - tette hozzá a szakember. A csődök sorozatát Soprontól Szombathelyen át Pécsig befejezetlen építkezések százai, garanciális problémák és növekvő munkanélküliség jelzi. Már mintegy 30 ezer dolgozó állása szűnt meg vagy vált bizonytalanná. Ráadásul ez csak tovább fog növekedni, hiszen sok vállalkozás tavasztól késő őszig még legalább kétszer ennyi embernek biztosított megélhetést.

Napi Gazdaság
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Miért emelkedtek Magyarországon a munkaerőköltségek kevésbé, mint a régió többi országában?

Közel 20 éve csatlakozott Magyarország az Európai Unióhoz - ennek kapcsán a GKI Gazdaságkutató Zrt. cikksorozatában egy-egy mutató segítségével... Teljes cikk

Kiemelten fontos a magyar munkavállalók megtalálása és felvétele

Közel négyéves csúcson a munkanélküliség, miközben a vezérigazgatók relatív többsége létszámbővülést vár. Kiemelt tényező a magyar... Teljes cikk

Hogy lehet bevonni még 300 ezer embert a munka világába?

A 2023-as extra nehéz évből sikerült "ép bőrrel kikecmeregni" - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök szombaton a budapesti Várkert Bazárban... Teljes cikk