kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 15 éve

Szakiskolai tanulmányi ösztöndíjat vezetne be az MSZP

A szakiskolai tanulmányi ösztöndíj-támogatás lehetőségét is megteremtené az a törvénymódosítási javaslat, amelyet szocialista képviselők nyújtottak be az Országgyűlés elé.

Az előterjesztők nevében Gúr Nándor (MSZP) hétfői expozéjában elmondta: a javaslat legfontosabb elemei a munkaerőpiachoz való alkalmazkodás kérdéseit tárgyalják.

A szakképzési hozzájárulással kapcsolatban kifejtette: egyre többen élnek azzal, hogy olyan képzési lehetőségeket vesznek igénybe a saját vállalkozásuk keretein belül, amelyek nagymértékben segítik a gazdasági társaság fejlődési lehetőségeit. Hozzátette, a törvény a hozzájárulás visszaigényelhetőségét is szabályozná.

A szakiskolai tanulmányi ösztöndíjjal összefüggésben a szocialista politikus úgy vélekedett, ez a legfontosabb pontja indítványuknak, hiszen látható, hogy a mai munkaerőpiacon ott a legszűkebb keresztmetszet, ahol szakiskolai, szakmunkás-iskolai képzés folyik, vagyis ott, ahol kézzelfogható manuális tevékenységet folytatnak.

Gúr Nándor hangsúlyozta, hogy a munkaerőpiac a recesszió ellenére is képes új munkaerő fogadására bizonyos szakterületeken. Ezért kiemelten fontos - folytatta -, hogy a regionális képzési bizottságokkal együttműködve, a hiányszakmák kijelölése mellett bevezessék a szakiskolai tanulmányi ösztöndíjat.

A javaslat szól arról is, hogy tisztázottá váljanak a decentralizált keretből nyújtható támogatások nem szabályozott lehetőségei - fűzte hozzá a képviselő. Korózs Lajos, a szociális és munkaügyi tárca államtitkára közölte: a kormány támogatja a javaslatot.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Az egyetemi oktatót átlagfizetése alacsonyabb mint a pályakezdő tanároké

Az LMP szerint felháborító, hogy a magasabb egyetemi fokozatokban kapható átlagfizetés alacsonyabb, mint a gyakornoki státuszban dolgozó pályakezdő... Teljes cikk

Már lehet jelentkezni az Ifjúsági garancia plusz programra

Hétfőtől lehet jelentkezni az Ifjúsági garancia plusz programra. A program az Európai szociális alap plusz társfinanszírozásával, a... Teljes cikk

Dobrev Klára: Európában Magyarországon költik a legkevesebbet a nyugdíjakra

Európában Magyarországon költik a legkevesebbet a nyugdíjakra, idős honfitársainkra - mondta a Demokratikus Koalíció (DK) EP-képviselője szombati... Teljes cikk