Megjelent: 15 éve

Szakmaváltás kis tőkével: (ön)marketing az interneten - II. rész

Az internet marketing kiváló menekülési útvonal a megélhetés biztosítása felé, már ha a megfelelő tudás birtokában vagyunk. Puszta illúziókkal azonban ezen a terepen sem megyünk messze, ne higgyük tehát el azokat a reklámokat, amelyek perceken/órákon/heteken belül elérhető mesés bevételt ígérnek (legtöbbször könnyű vagy semmi munkával).

Nemzetközi statisztikák szerint az interneten megélni szándékozók 90 százaléka sohasem jut el a pénzkeresetig, mert nem akar/tud legalább egy évet rááldozni a legfontosabb területek megtanulására. Ritkán mondják meg neki előre az igazat, hogy a való világhoz hasonlóan csak kemény, kitartó szorgalom árán érhet el valamire való eredményt.

Az internetes kereskedés ugyanolyan megtanulandó szakma, mint bármely másik, sőt bonyolultabb, mert több önálló szakma vegyüléke. A jó internet marketinges kicsit grafikus, kicsit (inkább nagyon) reklámszöveg-író, webmester, kereskedő, pszichológus, közgazdász, reklámszakember... és természetesen az általa forgalmazott áru vagy szolgáltatás kiváló szakértője. A piacon rengeteg tanfolyam és formális keretben kínált program áll rendelkezésre (áruk változó, modulonként 20-300 ezer forintba kerül). A legjobbak nem éppen pénztárcakímélők. Előnyük viszont, hogy strukturáltak, jelentősen lerövidítik a tanulási folyamatot.

Új karrier kis befektetéssel

Számítógép, lehetőleg szélessávú internetkapcsolat és néhány tízezer forint birtokában viszont nekiindulhatunk az önképzésnek is. Ingyen letölthető tananyagok, szoftverek garmadája áll rendelkezésre, a különböző szakfórumok hasznos tanácsai is sok időt és pénzt takaríthatnak meg. Annak, aki tud angolul, még könnyebb a dolga, hiszen érthetően szélesebb a választék, ráadásul a kezdőket megcélzó ingyenes tanfolyamok önálló (virágzó) ágazattá fejlődtek az utóbbi években.

Mit is kell megtanulni?

A teljesség igénye nélkül csak példaszerűen, abc sorrendben említünk néhány fontosabb kérdéskört.

  • AdSense és Adwords reklámozás (Google),
  • blogmarketing,
  • célmegfogalmazás és a teljesítés mérése,
  • cikkmarketing,
  • digitális vagy fizikai termékek értékesítésére vonatkozó döntés, avagy a megfelelő piaci rés megtalálása,
  • domén regisztráció itthon és külföldön, szerverszolgáltató kiválasztása, cpanel kezelése, ftp kliens alkalmazása,
  • e-kereskedelmi alapismeretek,
  • elektronikus könyvek, hangalapú termékek, illetve videó írása, szerkesztése, előállítása,
  • elme és siker összefüggései, szemléletmód, sikerfókusz,
  • e-mail marketing,
  • grafikus és honlapkészítő szoftver beszerzése, illetve rutinos használata,
  • honlapkészítés technikai és tartalmi szabályai,
  • időgazdálkodás,
  • keresőgép-optimalizálás (SEO),
  • közös vállalkozások,
  • látogatottságnövelés on-line és off-line módszerei, a konverziós ráta (látogatóból vásárlóvá válás) javítása,
  • márkanév létrehozása és gondozása.
  • marketing szemléletmód elsajátítása,
  • mit érdemes kiszervezni és mit saját kezűleg előállítani,
  • panaszkezelés,
  • partnerprogramok keretében végzett marketing, a partnerek gondozása és marketing eszközökkel való ellátása,
  • Paypal és más internetes bankok használata, pénzügyi ismeretek,
  • pénzvisszatérítés, jogi ismeretek,
  • reklámszövegek írása, az érzelmekre hatás művészete, a "vásárolok, nehogy lemaradjak" taktika alkalmazása,
  • saját levelezőlista létrehozása és kezelése, a tagok gondozása,
  • sikeres emberek példájából való tanulás, anélkül, hogy személyiségünket vesztve utánoznánk őket,
  • szállítási/teljesítési módok (letöltés, posta stb.),
  • számlázási és könyvelési ismeretek,
  • teendőkről készített lista rendszeres alkalmazása,
  • termék- és szolgáltatásismeret,
  • termékbevezetés,
  • termékkereső és -fejlesztő (például kulcsszó-ajánló) szoftverek beszerzése, használata,
  • üzleti modellek ismerete és kiválasztása (önálló termék fejlesztése vagy partnerprogramban való részvétel),
  • vállalkozásfejlesztési alapismeretek.

    A gépkocsivezetéshez hasonlóan itt is meg kell szerezni a megfelelő rutint, amihez kell bizonyos idő, türelem. A honlapkészítő szoftver magabiztos kezelése a kezdet. A manuális készségek kialakulása is időt igényel. De ez így volt a kerékpárral is...

    Változnia kell a szemléletmódunknak

    Sorsdöntő, hogy milyen motivációval, beállítódással, milyen elvárásokkal és mekkora elszántsággal rendelkezünk. Fontos szemléletmódbeli kérdésekben száznyolcvan fokos fordulatot kell tennünk. Ha eddig a fogyasztó szemével néztük a dolgokat, most az eladó szemszögéből kell cselekednünk. Ez hatalmas különbség. Vastag bőrt kell növeszteni. Itt az eladás a feladat, kizárólag arra kell koncentrálni. Az átlagos látogató 30 másodpercen belül dönti el, marad-e a honlapunkon. Ennyi idő alatt kell profi dizájnnal és címsorral megszólítani, marasztalni.

    Az sem rendezőelv, hogy szeretni kell a kínált árut/szolgáltatást. A lényeg a hatékonyság, a jó időgazdálkodás, a naprakész piacismeret, a minél szélesebb ismeretség és ismertség megszerzése. Aki úgy érzi, hogy erkölcsi gátak akadályozzák az agresszív marketing trükkjeinek alkalmazásában, még nem érett meg erre a munkára: nem lesz képes sem partnerkapcsolatokat kiépíteni, sem saját terméket eladni.

    A bevételi lehetőségek egyenes arányban állnak a fejére állított piramison belül elfoglalt helyünkkel. Minél lejjebb tartózkodunk, annál többen vagyunk, ergo nagyobb a konkurenciánk és kisebb a kereset valószínűsége. Viszont az is igaz, hogy minél több önálló gondolattal és ötlettel, tudással (vagy pénzzel) rendelkezünk, annál magasabbra jutunk, annál több titkos (bennfentes) információ birtokába kerülünk. A többségnél jóval előbb értesülünk a legújabb piaci trendekről és trükkökről. Az idő pedig - jól tudjuk - pénz.

    Egy év, és miénk a - kezdeti - siker

    Jó hír: mindez megtanulható. Kitartó munkával általában egy év alatt el lehet jutni a magasabb piramisú régiókba. Érdemes beszállni, mert a kezdeti tőkehiányt itt lehet leghatékonyabban tehetséggel, kreativitással, időráfordítással kiegyenlíteni. És természetesen vannak édes állomások. Az első saját működő honlap, az első vásárló, az első listatag, az első blog, az arra adott személyes válaszok, amelyeket követi a második, a századik, a tízezredik. Egy idő után észre sem vesszük, mennyit vesződtünk, amíg keresztülverekedtük magukat a dzsungelen. Itt-ott kék foltok borítják a testünket, de már megszoktuk. Már hozzánk nőtt, a szenvedélyünkké vált. A nagy dolgok pedig szenvedélyből fakadnak. Ugye ismerős?

    Szabóné Szebenyi Georgina, HR Portal
    • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
    • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
    • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
    • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
    További cikkek
    A tipikus női vállalkozó 42 éves és 1 gyereke van

    Megtalálni a módot a megélhetés biztosítására úgy, hogy közben a társadalmi elvárásoknak is megfeleljenek a magánéletükben – ez motiválja... Teljes cikk

    Kortárs bántalmazás, bullying és elvárások szorításában - 2000 gyerek tartozik hozzá: Karikó Rita iskolapszichológus egy napja

    Szóbeli vagy akár fizikai bántalmazás, cikizés, beilleszkedési gondok, tanári és szülői elvárások, családi viták, anyu és apu válik - rengeteg... Teljes cikk

    Óriási igény van űripari szakemberekre - Magyarország felvette a kesztyűt

    Az UniSpace program keretében három minisztérium - a Külgazdasági és Külügyminisztérium, a Kulturális és Innovációs Minisztérium és a... Teljes cikk