kapubanner for mobile
Megjelent: 15 éve

Kiderült! Csúcsfizetés az állami cégvezéreknek

Csaknem egy év pereskedés után az egyik bulvárlap megkapta a legnagyobb állami vállalatok vezetőinek javadalmazásáról szóló adatokat. Ahogy sejteni lehetett: a csúcsvezetők milliókat keresnek. Heinczinger István, a MÁV vezérigazgatója például több mint 78 millió forintot kapott tavaly.

images

Nyilvános az állami cégek vezetőinek fizetési listája, miután az adatokat hiába kikérő Blikk februárban pert nyert, mondván, hogy ezek közérdekű adatok.

Heinczinger István, a MÁV vezérigazgatója több mint 78 millió forintot kapott tavaly. Szabó Pál későbbi közlekedési miniszter a Magyar Posta vezérigazgatójaként 76,93 milliót keresett, utódja, aki év közben került a cég élére, 34 milliót. A Szerencsejáték Zrt. élén álló Székely Gábor 56 milliót vitt haza. A villamos műveknél Kocsis István 63,56 milliót, utódja, Mártha Imre 33 millió forintot keresett, Tátrai Miklós, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. vezérigazgatója pedig 42 milliót. Amúgy az állami vállalatok vezetői közül övé a legmagasabb, havi 3,5 milliós bruttó fizetés. A többiek a prémiumoknak köszönhetően előzik meg.

Gondola.hu/Magyar Nemzet
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Robotika, drónok, MI, kibertámadás, élményautózás - idén is sok izgalmat tartogat a Lányok Napja

Április 25-én rendezi meg a Nők a Tudományban Egyesület (NaTE) a Lányok Napja elnevezésű programot, amelyre immáron 13. alkalommal várják a... Teljes cikk

Ma rendezik a Logisztika Napját

Ma rendezik a hazai ellátási lánc szakma egyik legnagyobb, országos eseménysorozatát, a Logisztika Napját - tájékoztatta az MTI-t a a szervező Magyar... Teljes cikk

Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult

Jövőre újraindul a gazdasági növekedés: az idei 2,5 százalék után 2025-ben 4,1 százalékos bővülést várnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter... Teljes cikk