Szerző: HR Portal
Megjelent: 15 éve

ÁFSZ: mind többen munka nélkül

Noha márciusban az előző hónapokhoz képest nőtt a bejelentett új álláshelyek száma, a munkaerőpiac továbbra is bizonytalan. A foglalkoztathatóság javítását segítő programok mellett hatékonyabb párbeszédet, együttműködést sürgetnek a szakemberek a hazai és nemzetközi munkapiac szereplői között - áll a lapunknak eljuttatott közleményben.

images

A gazdasági recesszió hatására a nyilvántartott álláskeresők száma 2009 márciusának végére elérte az 563,9 ezer főt. Ez az előző hónaphoz képest 3,8 százalékos (20,8 ezer fős), míg az előző év azonos időszakához képest 22 százalékos (101,5 ezer fős) növekedést jelent. Noha az álláskeresők számának emelkedése ebben a hónapban már kisebb volt, mint a korábbi három hónapban, azonban az egy év alatti növekedés jelentősen gyorsult. Ennek oka, hogy a munkaerőpiacot jellemző szezonális hatások következtében a korábbi években márciusban már csökkent az álláskeresők száma. Ez a csökkenés azonban idén márciusban nem következett be, mert a válság által gerjesztett gazdasági-pénzügyi bizonytalanságok miatt a szezonális munkaerőpiac még kevéssé kezdte el felszívni az álláskeresőket.

Az elbocsátások, különösen a csoportos elbocsátások továbbra is az ország kedvezőbb munkaerő-piaci helyzetű, magasabb gazdasági aktivitással jellemezhető területeit érintik leginkább, ahol a legtöbb multinacionális vállalat tevékenykedik. Így elsősorban a nyugat-dunántúli, a közép-dunántúli és a közép-magyarországi régiót. "Ugyanakkor a legtöbb új, nem támogatott állást márciusban ugyanitt Közép-Magyarországon (3,8 ezer darab) és Nyugat-Dunántúlon (3,3 ezer darab) kínálták a munkáltatók" - tette hozzá Pirisi Károly az Állami Foglalkoztatási Szolgálat főigazgatója.

Leépítésben a feldolgozóipar az "élen"

A létszám-leépítési bejelentések ágazati megoszlását tekintve 2009-ben tovább folytatódott a feldolgozóipar térnyerése. Míg az elmúlt év utolsó negyedévében a megszüntetni tervezett munkahelyek 67 százalékát a feldolgozóipari cégek jelentették be, addig 2009 első két hónapjában 77 százalékot tett ki ez az arány. Az idei év első két hónapjában a második legérintettebb ágazati főcsoport a szállítás, raktározás, posta és távközlés, de részesedése mindössze 7 százalékot tesz ki.

A negatív munkaerő-piaci folyamatok a férfiakat jobban érintik, mint a nőket, a férfiak száma ugyanis az elmúlt hónapokban a nőkhöz viszonyítva nagyobb mértékben emelkedett. Tovább folytatódott az a korábbi hónapokban is megfigyelt trend, hogy éves viszonylatban a középfokú végzettségű szakképzett álláskeresők száma emelkedik az átlagosnál jelentősebben. Ugyancsak nehéz helyzetben vannak a pályakezdő álláskeresők, akiknek száma az utóbbi két hónapban folyamatosan nőtt. Ez a tendencia azokon a területeken a legjelentősebb, ahol az álláskeresők száma a gazdasági recesszió hatására a legnagyobb mértékben emelkedett. A megyék közül kiemelkedik Pest, Komárom-Esztergom, Veszprém, Győr-Moson-Sopron, Vas valamint a főváros.

A foglalkoztatási helyzetképet javítja, hogy március hónap folyamán 37 ezerre nőtt a bejelentett új álláshelyek száma ez februárhoz képest 84,8 százalékos (17,0 ezer darabbal) emelkedést jelent. A nagymértékű növekedés ellenére az előző év azonos időszakához képest idén márciusban 8,9 százalékkal kevesebb állást jelentettek be a munkáltatók.

Munkahelymegtartó programok

A gazdasági recesszió következtében keletkezett átmeneti foglalkoztatási feszültségek kezelése érdekében a Szociális és Munkaügyi Minisztérium központi "A munkahelyek megőrzéséért" elnevezésű munkaerő-piaci programot indított 2009. február hó végétől. "A program célja különböző támogatási formákkal a foglalkoztatási szint megtartása. Így a munkahelymegőrző és az új elhelyezkedést segítő bérköltség-támogatás, munkaerő-piaci képzések és a munkába járással összefüggő költségek támogatása" - tette hozzá Pirisi Károly. A program megvalósításában a munkáltatók, a regionális munkaügyi központok, a munkavállalók, a közelmúltban állásukat vesztett személyek és a Foglalkoztatási és Szociális Hivatal vesznek részt. E programnak is köszönhető, hogy februárhoz képest több mint háromszoros növekedést regisztráltak a támogatott munkaerőigények számában. Legnagyobb részük (82 százalékuk) közcélú jellegű munkaalkalom volt. Összesen 17 ezer közcélú munkavégzés keretében betölthető állás érkezett a munkaügyi központokhoz a hónap folyamán. Ennek mentén figyelhető meg az is, hogy míg tavaly márciusban a bejelentett állások 63 százaléka nem támogatott munkaerő-igény volt, idén márciusban ezek aránya csak 44 százalékot tett ki.

Az új, nem támogatott állások legnagyobb részét a feldolgozóiparban és az építőiparban kínálták a munkáltatók. Februárhoz képest a szezonális ágazatokban nőtt jelentősebben a bejelentett nem támogatott állások száma (mezőgazdaság, építőipar), de a feldolgozóiparban és a fegyveres erőknél is átlag felett emelkedett a munkaerőigények száma. "Márciusban összesen 51,7 ezer állás állt a rendelkezésre közvetítéshez, ebből a hónap végéig 28,3 ezer darab maradt betöltetlen" - mondta Pirisi.

Továbbra is segít a START-család

"A pályakezdőket, tartósan álláskeresőket, a halmozottan hátrányos helyzetben lévők munkaerő-piaci elhelyezkedését, továbbá az 50 éven felüliek és életkorra tekintet nélkül az alapfokú iskolai végzettséggel rendelkezők foglalkoztatását továbbra is a START, START PLUSZ és START EXTRA kártyák kiváltásával ösztönözzük. A kártyával rendelkező álláskeresők foglalkoztatásával jelentős költséget takaríthat meg a munkáltató. Ebben az évben már több mint ötezren helyezkedtek el a kártya igénybevételével" - tette hozzá a főigazgató. "Természetesen a munkaügyi kirendeltségeken valamennyi álláskereső számára is különböző munkaerő-piaci szolgáltatások nyújtásával állnak rendelkezésre munkatársaink."

"A munkaerő-piaci szolgáltatások mellett folyamatos párbeszédet és együttgondolkodást sürgetünk, hiszen a recesszió okozta foglalkoztatási nehézségek nem oldhatók meg csak központi irányítással, ahhoz a munkaadók, a munkavállalók, a szociális partnerek és szakemberek hatékony részvételére, hozzájárulására is szükség van" - mondta Kordás László a Társadalmi Párbeszéd Központ vezetője. "Ennek mentén keresünk olyan alkalmakat, ahol további megoldási lehetőségeket tudunk számba venni a partnerek bevonásával. Ezt a célt szolgálja többek között az a konferencia, eszmecsere is 2009. április 28-án, ahol hazai, uniós és a környező országokból érkező szakemberek, cégvezetők, HR-vezetők, szociális partnerek bevonásával beszéljük át az eddigi tapasztalatokat, s próbálunk megoldásokat keresni a jövőbeli lehetőségekre, irányokra vonatkozóan felhasználva az uniós országok tapasztalatait" - tette hozzá Kordás.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Miért emelkedtek Magyarországon a munkaerőköltségek kevésbé, mint a régió többi országában?

Közel 20 éve csatlakozott Magyarország az Európai Unióhoz - ennek kapcsán a GKI Gazdaságkutató Zrt. cikksorozatában egy-egy mutató segítségével... Teljes cikk

Kiemelten fontos a magyar munkavállalók megtalálása és felvétele

Közel négyéves csúcson a munkanélküliség, miközben a vezérigazgatók relatív többsége létszámbővülést vár. Kiemelt tényező a magyar... Teljes cikk

Hogy lehet bevonni még 300 ezer embert a munka világába?

A 2023-as extra nehéz évből sikerült "ép bőrrel kikecmeregni" - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök szombaton a budapesti Várkert Bazárban... Teljes cikk