kapubanner for mobile
Megjelent: 15 éve

Jóval több az elbocsátás, mint az új munkahely

2009 első negyedévében majdnem háromszor annyi munkahely szűnt meg Európában, mint amennyi keletkezett, áll az Eurofound jelentésében.

A dublini székhelyű Európai Alapítvány az Élet- és Munkakörülmények Javításáért (rövid nevén Eurofound) Európai Szerkezetátalakítási Megfigyelőközpontjának (ERM) most megjelent jelentése szerint a pénzügyi szektor, az autóipar és a kiskereskedelem szenvedte el a legnagyobb veszteségeket, miközben a diszkontáruházakban és a gyorséttermekben új embereket vesznek fel.

Az ERM 2002-ben kezdett el statisztikai adatokat gyűjteni. Azóta a mostani 220,000 megszűnt állás a legmagasabb szám, miközben csak 90,000 új munkahely létesült.

Nagy-Britanniában regisztrálták a legtöbb megszűnt munkahelyet (63 314), utána Lengyelország (38 975), Németország (17 461) és Franciaország (11 779) következik. Magyarországon 5970 munkavállaló veszítette el az állását 2009 január elseje és március 31. között, miközben az intézet csak 450 új munkahelyről tud.

A negyedévi mutatók alapján az autógyártásban már harmadszor regisztrálták a legtöbb olyan munkahelyet, ami a szerkezet változásával kapcsolatban szűnt meg (23,584 munkahely).

A szerkezetátalakítással kapcsolatban a kiskereskedelem (21,740), a pénzügyi közvetítő szektor és a gépgyártás volt kénytelen sok munkavállalótól megválni.

Más tagállamokban is az egekbe szökött a munkanélküliség. A Balti országokban az elmúlt 12 hónapban a munkanélküliség aránya 6 százalékról 9 százalékra emelkedett. Hasonlóan elkeserítő a helyzet Írországban, ahol a munkanélküliség 6 százalékról 11.4 százalékra emelkedett a múlt évben.

Más tagállamokban kevésbé drámaiak a számok, de az ERM megerősítette, hogy a munkanélküliség aránya minden tagállamban nő. Ez alól kivétel Németország, Franciaország, Ausztria és Hollandia, ahol rövidebb munkaidővel, részleges munkanélküliséggel és a munkavállalók rugalmasságának más módon történő felhasználásával sikerült alacsonyan tartani a számokat.

A kedvezőtlen gazdasági éghajlat alatt is virágzó, olcsó árut kínáló kiskereskedők és étterem láncok azonban, jelentős mértékű új munkahely keletkezéséről számoltak be a múlt héten nyilvánosságra hozott adatok alapján (április 30.).

Timothy Kirkhope, Nagy-Britannia konzervatív Európai Parlamenti képviselője az Eurofound jelentésére reagálva elmondta, hogy a munkanélkülieket át kell képezni, és adókedvezményben kell részesíteni azokat a vállalatokat, amelyek új munkahelyeket teremtenek.

Forrás: www.euractiv.hu
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Miért van ennyivel több magyar embernek munkája, mióta az EU-hoz csatlakoztunk?

A KSH szerint 2004 és 2023 közt közel 824 ezer fővel nőtt a foglalkoztatottak száma, ami 21%-os bővülést jelent. A növekmény nagy részét a... Teljes cikk

A foglalkoztatottak és munkanélküliek száma is nőtt februárban

2024 februárjában a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos létszáma az előző év azonos időszakához képest 32 ezerrel, 4 millió 723 ezerre nőtt. A... Teljes cikk

Nőnapi cikkcsokor a HR Portáltól - így fest a nők helyzete a munka világában 2024-ben

Nőnap alkalmából csokorba gyűjtöttük a dolgozó nők helyzetét taglaló legfrissebb cikkeket. Mekkora a bérszakadék, mely országokban mélyül és... Teljes cikk