kapubanner for mobile
Megjelent: 15 éve

Lendületet adnak az üzletnek - társadalmi felelősségvállalással

A Doit HR, a Bellák és Társai Ügyvédi Iroda, a Főnix MED Zrt. és a DGS Global Research a válságból való kiút megtalálásában kíván segíteni. A négy vállalat ezért közös rendezvényt szervez a Budapest Highland Golf Clubban.

Néhány hónappal ezelőtt a kezdeményező cégek vezetőivel közös gondolatként fogalmazódott meg bennünk, hogy szükség lenne egy olyan rendezvényre, amely lehetőséget ad az üzletembereknek és a HR-eseknek arra, hogy a válság okozta napi problémáktól kissé eltávolodva, egy kellemes, kötöttségektől mentes program kapcsán találkozzanak. Ebben az időszakban az együttműködések építése és új lehetőségek felkutatása még fontosabbá válik, mint "békeidőben" - mondta Baldaszti Péter, a Doit HR ügyvezetője.

Az I. Ecoswing Business Networking and Golf Event teret ad, hogy a vezetők kiszakadjanak a napi gondok közül, s stresszmentes körülmények között, jó levegőn, egészségügyi szűrővizsgálatokat is igénybe véve érezhessék jól magukat.

Társadalmi felelősségvállalásunkon túlmenően természetesen a zártkörű esemény a benchmarkolásra is lehetőséget biztosít, hiszen nehezen képzelhető el, hogy ne használnák ki a meghívottak a tapasztalat-megosztás lehetőségét, hogy lendületet vegyenek az üzletük továbbfejlesztéséhez - utalt a célra Dara Péter, a DGS GLOBAL RESEARCH ügyvezető igazgatója.

Dr. Bellák Tamás a PRK Bellák és Társai Ügyvédi Iroda vezető partnere kiemelte, hogy az ügyfélkapcsolatok szoros ápolása, a még nagyobb odafigyelés minden fél számára segítséget nyújthat a gazdasági növekedésben. Egy olyan üzletember találkozó, mint a I. Ecoswing Business Networking and Golf Event, sok hasznos információval és kapcsolattal gazdagíthatja a résztvevőket. Így, ez alkalommal a tárgyalóasztalt egy jóval kötetlenebb helyszínre cserélik a résztvevők, akiknek meggyőződése, hogy a lehetséges fejlesztésekről, tervekről történő beszélgetéshez, kapcsolatok ápolásához ideális terep a golfpálya.

Az üzleti élet résztvevőitől nem áll messze a versenyszellem - árulta el Baldaszti Péter -, így a pályán eltöltött idő igazi feltöltődést nyújt, mindannyiunk számára tartogat meglepetéseket. Nagyon fontosnak tartom, hogy egy ilyen eseményről pozitív érzésekkel távozva, az ember mindig motivációt kap, és a golfpályán született ismeretségek sokszor igen gyümölcsöző kapcsolatokká, barátságokká mélyülnek - árulta el a cégvezető.

Az I. Ecoswing Business Networking and Golf Eventen tehát nem profi játékosokat várnak. Természetesen lesz lehetőség versenyzésre, de lesz golfoktatás is. A komfortérzést, és az ellazulást finom ételek és italok segítik, az eseményen pedig golflecke és golftúra mellett egészségmegőrző programok várják a résztvevőket.

A rendezvényt a manager magazin, a Világgazdaság és a Menedzsment Fórum támogatja. További támogatók: a Nexen, az AddSkill, a Baldaszti International és a BCP Online.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Ma rendezik a Logisztika Napját

Ma rendezik a hazai ellátási lánc szakma egyik legnagyobb, országos eseménysorozatát, a Logisztika Napját - tájékoztatta az MTI-t a a szervező Magyar... Teljes cikk

Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult

Jövőre újraindul a gazdasági növekedés: az idei 2,5 százalék után 2025-ben 4,1 százalékos bővülést várnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter... Teljes cikk

Szakképzés 4.0. - így zajlik a fejlesztés

A 21. századi szakképzőintézmény-fejlesztési program beruházásai, korszerű eszközbeszerzései a minőségi oktatást segítik, és hozzájárulnak... Teljes cikk