Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 15 éve

Megoldódhat a válság a Gyulai Húskombinátban

A Gyulai Húskombinát Zrt. vezérigazgatója abban reménykedik, hogy június közepéig megkapják azt a hitelt, amellyel megoldódhat a nagyüzem likviditási problémája.

Ruck János elmondta: már előrehaladott tárgyalásokat folytat egymással a gazdasági és a munkaügyi tárca, valamint a céget finanszírozó kereskedelmi bank mintegy 700 millió forintos hitel felvételéről. A hitel 80 százalékára várhatóan a Magyar Fejlesztési Bank Zrt. vállal garanciát, s ebben az esetben június közepéig a cég hozzájuthat a forráshoz.

A vezérigazgató értesülése szerint már döntés született arról is, hogy a társaság további 113 millió forint támogatást kap 450 dolgozója munkahelyének megőrzése érdekében. A segítség révén megszűnik a likviditási válság, mindazonáltal ezzel párhozamosan áttekintik az üzem termékszerkezetét - mondta a vezérigazgató. A kombinát jelenleg a hazai piac 10 százalékát birtokolja a kolbászfélékből és 30 százalékát májkrémféleségekből.

A Világgazdaság korábban Ruck Jánost idézve azt írta, hogy a cég megszünteti 15-20 felvágott jellegű húskészítményének gyártását és két piacvezető márkája, a gyulai kolbász és a gyulai kenőmájas előállítására koncentrál.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Az Egis Gyógyszergyár Zrt. kapta a Magyar Innovációs Nagydíjat

Átadták a 32. Magyar Innovációs Nagydíjat kedden a Parlamentben, a díjat az idén az Egis Gyógyszergyár Zrt. kapta az érelmeszesedés kockázatát... Teljes cikk

Megkezdte a munkavállalók toborzását az épülő debreceni gyárába a kínai Eve Power

Az Eve Power megkezdte a munkavállalók toborzását a tervek szerint 2025 végére felépülő debreceni akkumulátorcella-üzemébe - közölte a projekt... Teljes cikk

160 új munkahely jön létre Debrecenben és Kecskeméten

A Schedl német autóipari vállalat 40 milliárd forintos beruházása nyomán 160 új munkahely jön létre Debrecenben és Kecskeméten - jelentette be... Teljes cikk