kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 15 éve

A megszorítások ellen demonstrál a Honvédszakszervezet

A kormány megszorító intézkedései ellen hirdetett demonstrációt a Honvédszakszervezet június 22-ére a fővárosi Kossuth térre; a katonák azért tiltakoznak, mert az intézkedések mintegy 30 százalékos bércsökkenést jelentenek számukra - közölte az érdekképviselet elnöke kedden Budapesten.

Mészáros Géza elmondta: a mintegy 12 ezres tagságú, reprezentatív szakszervezet a többi között azt várja a kormánytól, hogy módosítsa a közszféra terheit növelő törvénymódosítási javaslatát és vonja vissza a 13. havi juttatás megvonásáról szóló kezdeményezését. Az érdekképviselet tiltakozik az eddig kedvezményes juttatások megadóztatása ellen is.

A szakszervezet elnöke hozzátette: a lakástámogatás, az egyenruha-térítés és az étkezési utalvány jelentős része nem illetményen kívüli juttatás, hanem a szolgálat teljesítésének feltétele. Tiltakoznak továbbá a gyermekneveléshez kötődő juttatások csökkentése és a családokra háruló terhek növelése ellen - tette hozzá.

Mint a sajtótájékoztatón kiosztott petícióból - amelyet eljuttattak a kormányzat mellett a politikai pártoknak és a honvédelemmel foglalkozó bizottságoknak is - kiderült: "a katonák jelentős része helyzetét kilátástalannak, reménytelennek ítéli meg, ami magában hordozza a morális válság lehetőségét. A közel 3000 fős létszámhiány - amin a honvédség évek óta nem tud úrrá lenni - kézzelfoghatóvá teszi a vonzó- és megtartó erő hiányát" - olvasható

Wim van den Burg, a Honvédszakszervezet holland társszervezetének, a AFMP-FNV elnöke, aki hivatalos látogatásra érkezett Magyarországra, a sajtótájékoztatón elmondta, hogy minden rendelkezésre álló eszközzel támogatják a meghirdetett demonstrációt, mert a katonák megérdemlik az igazságos elbánást, különösen amiatt, hogy a társadalom egyre többet vár el tőlük. Nagyon rossz jelzés a nemzetközi közösség számára, ha a kollegák jövedelme csökken - mondta a Wim van den Burg, hozzátéve, hogy elfogadhatatlan a 30 százalékos jövedelemcsökkenés.

Heiling Ottó, a Honvédszakszervezet egyik alelnöke elmondta, hogy ha a demonstrációnak nem lesz eredménye, akkor nyár végén, ősz elején - az európai társszervekkel egyeztetve - Brüsszelben is megmozdulást szerveznek.

Az alelnök szólt arról is, hogy eddig csak egyszer - 1997-ben vonultak utcára a katonák; a június 22-re, a Kossuth Lajos térre meghirdetett tüntetést hasonlóan szervezik meg - mondta.

Elhangzott az is, hogy a törvények sztrájkot nem, de tüntetést, demonstrációt engedélyeznek a fegyveres és rendvédelmi szerveknek.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Robotika, drónok, MI, kibertámadás, élményautózás - idén is sok izgalmat tartogat a Lányok Napja

Április 25-én rendezi meg a Nők a Tudományban Egyesület (NaTE) a Lányok Napja elnevezésű programot, amelyre immáron 13. alkalommal várják a... Teljes cikk

Ma rendezik a Logisztika Napját

Ma rendezik a hazai ellátási lánc szakma egyik legnagyobb, országos eseménysorozatát, a Logisztika Napját - tájékoztatta az MTI-t a a szervező Magyar... Teljes cikk

Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult

Jövőre újraindul a gazdasági növekedés: az idei 2,5 százalék után 2025-ben 4,1 százalékos bővülést várnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter... Teljes cikk