kapubanner for mobile
Megjelent: 15 éve

Bántalmazott családokon segítettek a Bosch munkatársai

A Robert Bosch Power Tool Kft. és a Robert Bosch Energy and Body Systems Kft. munkatársai egész napos karitatív csapatépítő tréning keretében varázsolták újjá a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet Miskolci Családok Átmeneti Otthonát és Regionális Kríziskezelő Központját a közelmúltban.

A miskolci otthonba második alkalommal látogattak el, s mint mondják, azért esett választásuk erre az intézményre, mert az otthon lakói a társadalom legkiszolgáltatottabb tagjaiból kerülnek ki: a családon belüli erőszak elől menekülő, krízishelyzetbe került, bántalmazott családok és nők keresnek itt menedéket, és továbblépési lehetőséget.

"Az együttműködés tavaly májusban kezdődött, amikor a vállalat mintegy 50 munkatársa felújító munkákat végzett a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet Miskolci Családok Átmeneti Otthonában. Akkor az intézmény játszóterét és közösségi szobáját újítottuk fel és festettük le. A karitatív csapatépítő tréninggel olyan támogatási formát találtunk, melyet ebben az évben is folytatni kívántunk" - mondta el Horváth Attila, a Robert Bosch Power Tool Kft. gyárigazgatója.

A Bosch két gyárának 70 fős csapatát a termelés, fejlesztés, beszerzés, logisztika, minőségbiztosítás, karbantartás és személyügyi osztály munkatársai mellett a vezetőség önkéntesei alkották. A jelenlévők idén is maradandót alkottak: kerítést és ablakkereteket festettek, tetőt- és lefolyót tisztítottak, be- és átlógó fákat metszettek a kertben, EU-konform berendezésekkel gazdagították az otthon játszóterét. Az átadáson Rácsok Balázs, az intézet vezetője elmondta, hogy ezek a munkák forintban is mérhetőek, s köszönhetően a Bosch-nak, meg is valósultak, hiszen egy-egy ilyen jellegű sikeres együttműködés pótolni tudja az évek óta csökkenő támogatások eredményezte forráshiányokat.

Az egész napos munka mellett az önkéntesek és az otthon lakói ebédjüket is közösen főzték meg. A csapatszellem itt is megmutatkozott, hiszen a hagymavágástól a tálalásig minden remek hangulatban, de mégis szervezett rendben zajlott.

A fizikai segítségnyújtás mellett a szimbolikus gesztusok fontosságára hívta fel a figyelmet Klaus Leupold, a Robert Bosch Energy and Body Systems Kft. gyárigazgatója: "A közös játszótér felújítás, a kerítésfestés, az új játékok telepítése mind olyan tevékenységek, mely során az anyagi segítségen túl, a vállalat és az egyes munkatársak személyesen is kifejezik a rászorulók iránt érzett szolidaritást".
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Robotika, drónok, MI, kibertámadás, élményautózás - idén is sok izgalmat tartogat a Lányok Napja

Április 25-én rendezi meg a Nők a Tudományban Egyesület (NaTE) a Lányok Napja elnevezésű programot, amelyre immáron 13. alkalommal várják a... Teljes cikk

Ma rendezik a Logisztika Napját

Ma rendezik a hazai ellátási lánc szakma egyik legnagyobb, országos eseménysorozatát, a Logisztika Napját - tájékoztatta az MTI-t a a szervező Magyar... Teljes cikk

Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult

Jövőre újraindul a gazdasági növekedés: az idei 2,5 százalék után 2025-ben 4,1 százalékos bővülést várnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter... Teljes cikk