Megjelent: 15 éve

Alulfizetett katonák, gazdag HM-cégek?

A honvédelmi tárca három részvénytársaságában foglalkoztatottak átlagosan havi 200-250 ezer forintot visznek haza, miközben a katonák juttatásaikért küzdenek, írja a Magyar Nemzet.

A cégek 2007-es, csaknem 42 milliárd forintra tehető árbevételeiből több mint kétszázezer forint pluszpénzhez juthattak volna a laktanyákban szolgálók havonta. Az árbevételek felosztásával számolni természetesen demagógia volna, hiszen a cégek olyan szolgáltatásokat nyújtanak, amelyekre nyilván szüksége van a honvédségnek. Az viszont kérdéses, hogy jól "sáfárkodnak-e" a bevételekkel, veti fel a Magyar Nemzet.

Az említett cégeknek ingatlanjaik, eszközállományuk fenntartásán és a dolgozók bérköltségének kifizetésén túl jelentős összegeket kell fordítaniuk azoknak a szaktanácsadóknak a tiszteletdíjára is, akik számtalan esetben nyugállományú katonatisztként kapnak státust.

A lap felvetésével megkereste a Honvédelmi Minisztérium (HM) sajtóosztályát, erre néhány nap gondolkodás után Szekeres Imre miniszter arra kérte a cégek vezetőit, hogy az igazgatótanácsok és a felügyelőbizottságok tagjainak tiszteletdíját csökkentsék ötven százalékkal, és azt ajánlják fel a katonák támogatásával foglalkozó közalapítványnak - további részletek a Magyar Nemzet hétfői számában.

Magyar Nemzet
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Átadták a Kerékpárosbarát Munkahely díjat

A 2023-mas pályázatra 29 település és 37 munkahely jelentkezett. Teljes cikk

Hornung Ágnes: a munka és a magánélet összehangolása kiemelten fontos

A családokért felelős államtitkár elmondta, hogy a kormány még nagyobb hangsúlyt akar fektetni a családok "testi-lelki-szellemi egészségének" elősegítésére. Teljes cikk

Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás

Évi 12 ezer forint állami támogatás azoknak jár, akik egy év alatt legalább 120 ezer forintot tesznek félre ebben a megtakarítási formában -... Teljes cikk