Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 15 éve

A Continental eddig tartani tudta az üzleti tervét

A világ egyik vezető autóipari beszállító és abroncsgyártó cége, a német Continental hétfőn előzetesen 283 millió eurós üzemi eredményt jelentett a második negyedévről egyszeri tételek nélkül, azzal, hogy "a szélsőségesen nehéz üzleti környezet" dacára ez megfelelt a vállalati tervnek, de továbbra is nehezen fognak küzdeni "a szűkös finanszírozási lehetőségekkel".

Az első negyedévben az üzemi rubrikában 46,6 milliós veszteség volt egyszeri tételek nélkül, tükrözve az autóipar meredek visszaesését világszerte. Ez a második negyedévben is nyirbálta a bevételt, amely 4,76 milliárd euró volt, alig több az első negyedévinél, és 28 százalékkal kevesebb a tavalyi második negyedévi 6,62 milliárdnál. Igaz, a második negyedévben csökkent a bevétel visszaesésének éves üteme.

A részletes eredménybeszámolót később közli a Continental.

A Magyarországon is érdekelt Continental a globális autógumi-piac élénkülésére számít hosszabb távon: szakértői úgy látják, hogy az idei 1,2 milliárd után jövőre várhatóan 1,25 milliárd abroncsot fognak világszerte értékesíteni személyautók számára, 2011-ben pedig 1,3 milliárdot. Ennél szkeptikusabb a német cég nagy riválisa, az olasz Pirelli, amelynek németországi igazgatója szerint az idén még 7 százalékos visszaesés várható, jövőre stabilizálódik a piac, majd utána már évi 6 százalék körüli növekedés lehetséges.

A világ vezető abroncsgyártója, a francia Michelin a múlt hónapban jelentette be, hogy 2010-től 1093 munkahelyet szüntetnek meg Franciaországban, de nem elbocsátással, hanem önkéntes nyugdíjazással, illetve a dolgozók egy részének más gyártelepekre való áthelyezésével.

A Continental ugyancsak a múlt hónapban jelezte, hogy bezárja az alsó-ausztriai Traiskirchenben lévő gyárát, ahol 195 munkahely szűnik meg. Előzőleg, június elején már közölték a Continentalnál, hogy dolgozóiknak csaknem 10 százalékától, 2600 embertől megválnak másfél éven belül a járműalkatrészeket gyártó részlegben. A létszámcsökkentés a cég németországi egységeit érinti. A vállalat arra hivatkozik, hogy az alkatrész ágazatban majdnem 40 százalékos volt a visszaesés az idei év első negyedében az egy évvel korábbihoz képest.

A Continentalnak az első negyedévben 267,3 millió eurós vesztesége volt adó után, az egy évvel korábbi, 166,8 millió eurós adózott eredmény helyett. A bevétel 4,3 milliárd euró volt, 35 százalékkal kevesebb a tavalyi első negyedévi 6,64 milliárdnál. Tavaly a Continental 1,124 milliárd eurós veszteséget szenvedett adó után kisebbségi részesedések nélkül. Akkor már 12 és fél ezer fővel csökkent az alkalmazottak száma az egész konszernnél, ahol előtte több mint 139 ezren dolgoztak.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Az Egis Gyógyszergyár Zrt. kapta a Magyar Innovációs Nagydíjat

Átadták a 32. Magyar Innovációs Nagydíjat kedden a Parlamentben, a díjat az idén az Egis Gyógyszergyár Zrt. kapta az érelmeszesedés kockázatát... Teljes cikk

Megkezdte a munkavállalók toborzását az épülő debreceni gyárába a kínai Eve Power

Az Eve Power megkezdte a munkavállalók toborzását a tervek szerint 2025 végére felépülő debreceni akkumulátorcella-üzemébe - közölte a projekt... Teljes cikk

160 új munkahely jön létre Debrecenben és Kecskeméten

A Schedl német autóipari vállalat 40 milliárd forintos beruházása nyomán 160 új munkahely jön létre Debrecenben és Kecskeméten - jelentette be... Teljes cikk