kapubanner for mobile
Megjelent: 15 éve

Munkáltató kártérítési felelőssége

A munkáltatói kárfelelősség alapvetően objektív, vétkesség nélküli felelősség, igen szűk körben érvényesül a kimentés. Épp ezért nagyon fontos a bírói gyakorlat ismerete mind a jogalap (elhatárolások), mind az összegszerűség, nem utolsósorban a nemvagyoni kártérítés tekintetében.

A kötet kb. 80 precednes értékű legfelsőbb bírósági bírósági döntést tartalmaz. A szerkesztő a Legfelsőbb Bíróság tanácselnökeként a Legfelsőbb Bíróság adatbázisából válogatott. Az egyes ítéletek az ügy kapcsán kialakított tömör elvi megállapításon túlmenően összegzést is tartalmaznak. A szövegek könnyen áttekinthetők, és elkülönítve tartalmazzák a keresetre, a tényállásra vonatkozó megállapításokat, az első és a másodfokú bíróság döntéseit, valamint a Legfelsőbb Bíróság döntését és indokait.

Szerkesztők: dr. Tálné dr. Molnár Erika

megjelenés éve: 2009
méret: A/5
terjedelem: 300

A könyvet megvásárolhatja itt
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Válság vagy forradalom - a negyedik ipari forradalom hatásai a magyar munkaerőpiacra 2030-ig

Hogyan tekint egy HR szakember, egy fejvadász a közeli jövőre nemcsak a szakmáját, hanem Magyarország és a világ várható folyamatait kutatva? Egy... Teljes cikk

Érdemes megtanulni állást keresni

Beck Zsolt szerint az álláskeresés és a karrierépítés szakma. Ez meglepő annak ellenére is, hogy aktuális a téma. Még kevesebben számítanak arra,... Teljes cikk

Toborzás helyett megtartás

Mindenféle feltételes mód nélkül kijelenthető, hogy munkaerőhiány van, méghozzá sok szektorban feszítő, már-már a termelést, növekedést, új... Teljes cikk

Kapcsolódó hírek