kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 15 éve

Uniós program az élethosszig tartó tanulásért

Az élethosszig tartó tanulás szemléletének terjesztésére és a közművelődés szerepének erősítésére indított mintegy 55 millió forintos költségvetésű, uniós támogatású projektet a nyíregyházi VOKE Vasutas Művelődési Ház és Könyvtár.

Az intézmény most induló képzési programjában a kulturális szakemberek képzését, az oktatást kiegészítő, iskolarendszeren kívüli programok szervezését, valamint a digitális írástudás fejlesztését tűzte ki célul, amihez a Társadalmi Megújulás Operatív Program (TÁMOP) keretén belül 55,5 millió forintot biztosított az unió és a magyar állam.

A csütörtöki projektindító sajtótájékoztatón Mester Zoltán, a művelődési központ igazgatója elmondta: a kulturális szakemberek képzése öt csoportban, legalább száz fő részvételével valósul meg, akik a nyolcvan órás képzés során komplex ismeretekhez juthatnak a felnőttképzéssel, közbeszerzéssel, minőségbiztosítással és pályázatírással kapcsolatban. Hozzátette: együttműködést kötöttek továbbá több közoktatási intézménnyel is, ahol az általános iskolásoknak és az óvodásoknak szakköröket, tehetséggondozó foglalkozásokat szerveznek az intézmény munkatársai.

Ennek keretében a sóstói Múzeumfaluban hatvan gyermek számára szervezünk hat hetes nyári tábort, de kézműves és honismereti szakkörök, valamint PC klubok egyaránt elindulnak - közölte az igazgató. Mester Zoltán szólt arról is: a projekt során lehetőség nyílik hetven hátrányos helyzetű személy számára egy huszonöt órás, ingyenes informatikai tanfolyam elvégzésére, ahol többek közt az internet és az ügyfélkapu használatát sajátíthatják el.

A nyíregyházi vasutas művelődési házban egyébként idén októberben ér véget egy közel 40 millió forintos költségvetésű projekt, amit - szintén uniós támogatással - a hátrányos helyzetű emberek beilleszkedésére indítottak el. A hat hónapos képzésben húsz fő vehetett részt, akik a tanfolyam végén eladói, takarítói, parkgondozói OKJ-s szakképesítést szereztek. Mester Zoltán szavai szerint a kezdeményezés sikerét jelzi, hogy a végzettek 55 százaléka áll jelenleg határozatlan idejű munkaviszonyban.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult

Jövőre újraindul a gazdasági növekedés: az idei 2,5 százalék után 2025-ben 4,1 százalékos bővülést várnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter... Teljes cikk

Szakképzés 4.0. - így zajlik a fejlesztés

A 21. századi szakképzőintézmény-fejlesztési program beruházásai, korszerű eszközbeszerzései a minőségi oktatást segítik, és hozzájárulnak... Teljes cikk