kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 15 éve

Romániában 750 ezer közalkalmazott sztrájkol

Hétfőn a román a pedagógusok, a rendőrök, az egészségügyben és a közigazgatásban dolgozók egy napos figyelmeztető sztrájkot tartanak, így megbénult közszféra jelentős része.

A közalkalmazottak szakszervezetei azt kifogásolják, hogy a kormány parlamenti vita nélkül döntött szeptemberben a közalkalmazotti béreket egységesítő jogszabályról. A kormány cáfolatai ellenére a szakszervezetek azt állítják, hogy a törvény a bérek csökkenését eredményezi a közszférában.

A közalkalmazottak elégedetlenségének másik oka az, hogy az év végéig tíz napos fizetés nélküli szabadságra küldik őket. A bukaresti kormány ugyanis augusztus elején abban állapodott meg a Nemzetközi Valutaalappal (IMF), hogy a szükséges 1,1 milliárd euró értékű megtakarítások egy részét egyebek között ezzel az intézkedéssel valósítja meg.

A sztrájk ideje alatt a kórházakban csak a sürgősségi eseteket látják el az orvosok. A közigazgatásban is számos városban szünetel a munka, a tanárok pedig már a múlt héten értesítették a diákokat, hogy ne jöjjenek iskolába. Ennek ellenére azonban nincs szó teljes munkabeszüntetésről, hiszen egyes iskolákban a tanárok vállalták a tanítást azért, hogy ne borítsák fel a diákok programját.

A közalkalmazottak érdekeit képviselő szakszervezetek eltökélt szándéka az általános sztrájk kirobbantása, ha a kormány nem hajlandó módosítani a közalkalmazotti fizetéseket szabályozó jogszabályt. Előtte azonban nagyszabású tüntetést hirdettek meg szerdára. Az egészségügyben dolgozók szakszervezetei október végére valószínűsítették az általános sztrájkot, az oktatásban dolgozóké pedig november elejére.

Emil Boc miniszterelnök párbeszédet ajánlott a szakszervezeteknek, amelyek vezetői már a hétfő délelőtti órákban elkezdték a tárgyalásokat Gheorghe Pogea pénzügyminiszterrel, aki ideiglenesen a munkaügyi tárcát is irányítja.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Jogszabály-módosítással erősíti meg az EU a nem uniós munkavállalók jogait

Az Európai Unió Tanácsa jogszabály-módosítást hagyott jóvá pénteken a nem uniós állampolgárságok számára kiadható munkavállalási és... Teljes cikk

A vártnál jobban csökkent az első alkalommal munkanélküli segélyt kérők száma az Egyesült Államokban

A legfrissebb adatok alapján a szakértők szerint elmondható, hogy az Egyesült Államok munkaerőpiaca még mindig viszonylag feszes. Teljes cikk

A dolgozók fele betegség vagy baleset miatt kénytelen szabadságot kivenni, fizetés nélkül

A dolgozók csak kevesebb mint fele kapott fizetett szabadságot a gyógyulás ideje alatt - derül ki egy friss felmérésből. Teljes cikk