Megjelent: 14 éve

Kritikus gondolkodás - a XXI. századi vezetők kompetenciája

A munkahelyi siker mérőszámai között újabban igen előkelő helyet foglal el Amerikában a kritikus gondolkodás képessége, amelyről azt tartják, hogy leginkább ezt kell megtanulnia az új vezetői generációnak. Mivel intellektuális képességről van szó, sokak szerint ez nem nagy dolog. Pedig a konzisztens, magas szintű gondolkodás életünk minden dimenziójában nem egyszerű, hiszen magában foglalja rossz szokásaink tudatos feltérképezését és a cselekvést is, amivel tehetünk ellenük.

A jelenlegi helyzetet vizsgálva "odaát" nincs sok ok a büszkeségre (szögezzük le: "ideátról" sok adatunk nincsen), hiszen a munkáltatók körében végzett országos felmérés szerint "...bár az ideális alsó- és középfokú oktatás magkompetenciája a kritikus gondolkodás", a középfokú végzettségű diákok 70 százalékánál elégtelen, 30 százalékánál elégséges, míg a főiskolát végzettek 9 százalékánál elégtelen, 63 százalékánál elégséges és mindössze 28 százalékánál kitűnő ez a képesség.

Azt, hogy valóban a XXI. század megkövetelte kompetenciáról van szó, a változás és változtatás kényszere, a világgazdasági helyzet, a rendelkezésre álló irdatlan mennyiségű, napról-napra növekvő információmennyiség, a szerep- és szervezeti komplexitás és más tényezők igazolják.

Miről is van szó?

A kritikus gondolkodás a gondolkodásnak szervezett és fegyelmezett formája, amelynek három fő sajátossága van:
- logikus, világos, pontos,
- a megközelítés jó és célirányos,
- csak a releváns információkra összpontosít.

Természetesen intellektuális képességről beszélünk. Kérdezhetnők, mi ebben a nagy kihívás? Mintha önmagában is logikusnak tűnne, hogy a fenti jellemzők átfogják a terminust. A dolog azonban nem ilyen egyszerű. A kritikus gondolkodás nehezen fogható meg, a legtöbben nem is helyesen értelmezzük, általában figyelmen kívül hagyjuk az Ego és a szocializáció szerepét és az emberek általában úgy tartják, hogy veleszületett képességről van szó.

A gondolkodás önmagában igazán nem nehéz, a konzisztens, magas szintű gondolkodás életünk minden dimenziójában viszont már egyáltalán nem egyszerű, hiszen magában foglalja rossz szokásaink tudatos feltérképezését és a cselekvést is, amivel tehetünk ellenük.

Ezek után felmerül a kérdés, hogyan mérjük ezt a fontos kompetenciát. A Pearson és Talentlens által kidolgozott program három kulcstényezőt emel ki:
- felismerés;
- érvanyag mérlegelése;
- következtetés.

Kis nyelvi játszadozás: míg az angolban a három tényező kezdőbetűje (recognize; evaluate; draw conclusion) egy színt, a pirosat hoz ki, a mi anyanyelvünk úgy játszik velünk, hogy összeolvasva FÉK jön ki. A veszélyt jelző piros és a nevezzük így: 'fékmérték' valójában ugyanazt üzenik: a kritikus gondolkodás kompetencia hiánya sok bosszúságot okoz. Főképp azért, mert az eddigi beható kutatások lineáris összefüggést mutattak ki az egyéni "FÉK"-mérték és a teljesítmény között.

Csak néhány példa:
összteljesítmény (O.39);
munkahelyi siker (O.33);
képességek összesen (O.25);
szaktudás (O.37);
elemzőkészség (O.58);
elemzés, problémamegoldás és helyzetfelismerés együtt (O.40).

Felmerül a kérdés, vajon felnőtt, nemritkán magasan képzett emberek megtaníthatók-e a kritikus gondolkodásra. A válasz igen. A siker meghatározó tényezői között találjuk a megfelelő attitűdöt, amely hegyeket képes mozgatni. A tanulás a már elsajátított tudás új helyzetekre alkalmazását, a helyes reflexiót és a folyamatok végiggondolását jelenti. Diane Halpern Ph. D. így ír ezzel kapcsolatos tapasztalatairól: "Számos tanulmány igazolta, hogy a kritikus gondolkodás, amelyet a szándékolt kimenet bekövetkeztének valószínűségét növelő képességek és stratégiák céltudatos alkalmazásaként fogunk fel, megtanulható olyan módszerekkel, amelyek elősegítik a meglévő tudás új kontextusba ágyazását."

A www.hr.com oldalról regisztrációt követően ingyenesen letölthető tanulmány a továbbiakban a kritikus gondolkodás elsajátításának módszertani kérdéseivel foglalkozik.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Csökkentek a női kinevezések az igazgatótanácsokban 2023-ban

Kevesebb nőt nevezetek ki igazgatósági tagnak 2023-ban, miközben felértékelődött a politikai tapasztalat a kiválasztásnál – derül ki az EY... Teljes cikk

Egy 14.000 főt foglalkoztató cégnél nincs egyszemélyes siker - Szijjné Kállai Ildikó, a Spar Magyarország Személyzetfejlesztési és HR vezetője

A feszített munkaerőpiac, a kormányzati megszorítások mind komoly kihívást jelentettek a 14000 főt foglalkoztató cégnek 2023-ban. Szijjné Kállai... Teljes cikk

Kedvesség a munkahelyen: versenyelőny vagy gyengeség?

Ha egy munkahelyre gondolunk ritkaság, hogy a kedvesség, mint kitétel, esetleg jelző jut először eszünkbe. Pedig úgy tűnik a munkavállalóknak egyre... Teljes cikk