Megjelent: 14 éve

Obama bírálja az erkölcstelenül magas banki jutalmakat

Az Obama-kormány élesen bírálja a nagy Wall Street-i jutalmakat, szerintük ugyanis erkölcstelen, hogy a tavaly még segélyért esedező nagy bankok ismét busás jutalmakat fizetnek ki alkalmazottaiknak, miközben az országban tovább növekszik a munkanélküliség - írta több hétfői vezető amerikai lap. Hiányolják a bankok felelősségvállalását is.

A The Washington Post rámutatott: a vezető bankok állami támogatással álltak talpra a nemzetközi pénzügyi válság után. Az adófizetők pénzéből tudták stabilizálni helyzetüket, és most több tízmillió dollár jutalmat fizetnek ki vezetőiknek. "A jutalmak sértőek" - fogalmazott David Axelrod elnöki főtanácsadó az ABC televízióban. Axelrod emlékeztetett: ezek a bankok egy éve még az összeomlás küszöbén voltak, és sokuknak az adófizetők siettek a segítségére.

Barack Obama elnök a közelmúltban két beszédben is kikelt a Wall Street ellen, amely szerinte akadályozza azt a törvényt, amely új ügynökséget hozna létre egyebek mellett a bankok hitelkártya-, valamint jelzáloghitelezési politikájának felügyeletére. Rahm Emanuel, a Fehér Ház kabinetfőnöke szerint a bankok az állami segítségnyújtás után felelősséggel tartoznak.

A kedélyeket legutóbb az borzolta fel, hogy a Bank of America nyugdíjba vonuló vezérigazgatója, Kenneth D. Lewis csaknem 70 millió dollár juttatást kap. A The Washington Times arról írt, hogy a Wall Street-i bankok idén a tavalyi 117 milliárd dollárnál 20 százalékkal több jutalmat fizetnek ki idén.

The Washington Post/MTI/Magyar Nemzet
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Tömeges elbocsátások jönnek az Unilevernél

A vállalat körülbelül 1300 dolgozót foglalkoztat Magyarországon. Teljes cikk

Ez a legjobban fizető szakma, amiben a leginkább jellemző a távmunka

Egy felmérésben több mint 750 álláshirdetést vizsgáltak meg, hogy kiderítsék, melyik területen van a legtöbb lehetőség a távmunkára. Teljes cikk

Sztrájkot hirdettek szerdára a román postások - kétharmaduk minimálbérből él

Romániában kétórás figyelmeztető munkabeszüntetést tartanak szerdán 8 és 10 óra között a bérezésükkel elégedetlen és a lejárt kollektív... Teljes cikk