kapubanner for mobile
Megjelent: 14 éve

Lados Tibor, a Mátrai Erőmű humán erőforrás főosztályvezetője

Lados Tibor 2005-től tölti be a Mátrai Erőmű humán erőforrás főosztályvezetői pozícióját. Az elmúlt években sikerült egy modern, európai színvonalú szervezetet kialakítaniuk, ahol az innováció mellett a dolgozók motiválására, a tehetségek menedzselésére is nagy hangsúlyt fektetnek.

Lados Tibor 1958-ban született Gyöngyösön. 1983-ban szerzett diplomát a Budapesti Műszaki Egyetemen, mint építőmérnök.

Először Salgótarjánban a Budapesti Közúti Igazgatóságon dolgozott, majd 1984-ben került a Gagarin Hőerőmű Vállalathoz, a visontai telephelyre. Jelenlegi kinevezését a Mátrai Erőműnél 22 éves vállalati múlt és 15 éves vezetői gyakorlat előzte meg. A jogelőd vállalatnál tervezőmérnökként kezdte pályafutását, később irodavezető, majd osztályvezető lett a karbantartási területen. Rövid ideig kontrolling osztályvezetőként is dolgozott. 2001-ben stratégiai és kereskedelmi igazgatónak nevezték ki. 2003-ban szerezte meg közgazdász másod diplomáját. A HR terület vezetésére 2005-ben kérték fel. Később Németországban az anyavállalat szervezésében részt vett egy féléves HR tréningen, ahol a legújabb nemzetközi ismereteket sajátította el. Jelenleg HR szakirányon Phd képzésen vesz részt az Econovum Akadémián.

Elmondása alapján az első időszakban a vállalatnál a legfontosabb feladata a szervezetfejlesztés volt. Kevés diplomás dolgozott ezen a területen és a személyzetfejlesztés szabadon választható részével keveset foglalkoztak. Az elmúlt években sikerült egy modern, európai színvonalú szervezetet kialakítaniuk.

Lados Tibor elárulta: nagyon vigyáz az egyensúlyra, nem szereti, ha szervezete csak belterjesen magával foglalkozik, és nem látszik munkájukon a nyitottság, a kifelé fordulás, a partnerség vagy a belső vevőik iránti alázat. A HR szakember kiemelte: szeretné, ha a "legfontosabb termelési tényező az ember", közhelyből napi gyakorlat lenne. Így a Mátrai Erőműnél is nagyobb hangsúlyt fektetnek arra, hogy a leendő munkavállalók minél előbb ismerjék meg a társaságot. Motiválják őket, hogy olyan képzettséget szerezzenek, ami átképzés nélkül hasznosítható a társaságon belül. - Nagyobb hangsúlyt fektetünk az utánpótlásra, szelektáljuk a jelentkezőket, hogy a legjobbak kerüljenek a meghatározott pozíciókba - fogalmazott Lados Tibor, hozzátéve, a képzések előkészítésében az oktatási katalóguson keresztül állandó támogatást adnak a dolgozóknak és a vezetőknek. Létrehoztak egy munkavállaló-barát ügyfélszolgálatot, ahol felkészült, kedves és előzékeny kollégák várják a dolgozókat.

Ezeken kívül motivációs, támogató csomagokat dolgoztak ki a vállalati célok hatékonyabb eléréséhez. Az innováció erősítésére megteremtették az ötletmenedzsment rendszerét, a baleseti mutatók javításáért balesetmegelőző ösztönző programot működtetnek. Cafeteria rendszerük a lehetőségeikhez képest a legszélesebb körű választékot biztosítja ma Magyarországon - büszkélkedett a vállalati erősségekkel a szakember, aki ugyanakkor nem elégedett dolgozóik egészségi állapotával, ezért ezen a területen a későbbiekben többet kívánnak tenni.

Mint mondta, számára az a legnagyobb kihívás, hogy meg tudják-e szerezni a jövőjükhöz a megfelelő minőségű munkaerőt. Szoros együttműködést építettek ki a Miskolci Egyetemmel, ahol ösztöndíjas programot indítottak, amelynek keretében a leendő mérnökök külföldön szerezhetnek kiegészítő szaktudást a munkába állás előtt. A Mátrai Erőmű versenyképességének egyik alappillére a jó képességű szakmunkások megszerzése és folyamatos továbbképzése. A vállalat erős kapcsolatokat épített ki a szakképző intézményekkel, motiválják az ott tanuló diákokat, hogy minél jobban tanuljanak. - Szeretnénk bebizonyítani, hogy a karrier pálya szakmunkásként indulva is lehet eredményes és reményteli - indokolta a cég elhivatottságát a HR főosztályvezető.

A 2009-es esztendő a Mátrai Erőmű számára is a kihívások éve. Jelentős változásokat hozott a villamos- energiapiac 2007-es száz százalékos liberalizációja. - A szervezeteket, a munkatársakat fel kellett készíteni a változásokra. 2007 szeptemberében kezdtünk el egy 24 hónapos vezetőfejlesztő programot, 66 vezető munkatárs részvételével. Ezen belül először egy rendhagyó szakmai tréningen vettek részt, ahol villamos-energiapiaci szimulációs játékban modellezték a várható mikro-gazdasági eseményeket a liberalizáció után. Később folytatták a hagyományos vezetői eszközök elsajátítását, középpontban a változás menedzsmenttel. A tréninget 2009 év őszén sikeresen zártuk - mondta Lados Tibor, aki saját szervezeténél is fontosnak ítéli a csapatépítést. Nem véletlen, hogy rendszeresen tartanak csoportos tréningeket, idén először a team coaching lehetőségével is foglalkoznak.

Lados Tibor méltán büszke vállalatára, amely idén ipari kamarai díjat kapott a kiemelkedő színvonalú szakmunkás tanuló képzésért és szintén idén nyerték el nagyvállalati kategóriában a Hewitt Legjobb munkahely felmérésének második helyezését.

Lados Tibor nős, három felnőtt gyermeke van. Többször publikált szakmai újságokban, és tartott előadást a budapesti Corvinus Egyetemen. Németül középfokon, angolul alapfokon beszél. Független kultúra-imádó, sokat jár színházba, koncertre, moziba. Minden érdekli, amit 6 éves kortól 99 éves korig ajánlott megnézni vagy meghallgatni. Szereti a magyar dalt, Cseh Tamás és Palya Bea rajongója. Szereti a fiatal magyar filmrendezők első filmjeit is, mint mondja, a huszonévesek kreativitása mindig lenyűgözi és inspirálja. Rajong a zenéért Mozarttól Yonderboi-ig, de a sport sem marad ki az életéből: rendszeresen teniszezik és síel.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Koscsóné Kolkopf Judit, a Józsefvárosi Egyesített Bölcsődék vezetője

„Az Év Felelős Foglalkoztatója 2017” pályázat nyertese a közszféra szervezetei kategóriájában a Józsefvárosi Egyesített Bölcsődék.... Teljes cikk

Arnhoffer András, az Észak-zalai Víz- és Csatornamű Zrt. elnök-vezérigazgatója

„Az Év Felelős Foglalkoztatója 2017” pályázat nyertese, az 51-500 főt foglalkoztató szervezetek kategóriájában, az Észak-zalai Víz- és... Teljes cikk

Bertók Attila, a Webstar Csoport cégvezetője

„Az Év Felelős Foglalkoztatója 2017” pályázat nyertese az 1-50 főt foglalkoztató szervezetek kategóriájában a Webstar Csoport Kft. Bertók... Teljes cikk