Megjelent: 14 éve

A svéd nyugdíjmodellben gondolkodik a Fidesz

A Fidesz kormányalakítása esetén felelevenítené azt a virtuális tőkésítési nyugdíjmodellt, amelyre az ezredfordulón tett már elvi kísérletet, ez adná az induló nyugdíj összegét, rendszerszinten pedig az éves nyugdíj-kifizetések megegyeznének a járulékbefizetésekkel - olvasható a Figyelő című gazdasági lapban.

A Figyelőnek nyilatkozó Varga Mihály, aki a párt gazdasági kabinetjének vezetője - és a pénzügyi csúcsminiszteri poszt várományosa - kifejtette, hogy a befizetett nyugdíjjárulékot egyéni számlákon vezetnék. Amikor eljön a nyugdíjba vonulás ideje, a járadékot (a nyugdíj összegét) az addig befizetett összeg alapján állapítanák meg. Ezért nevezhető a rendszer virtuálisan tőkésítettnek. (Egy valós tőkefedezet melletti rendszerben a meglévő tőke adja ki a járadék összegét.)

Az új modell továbbra is felosztó-kirovó rendszerű lenne, tehát a gazdaságilag aktív népesség befizetéseiből fedeznék a nyugdíjasok havi járadékát. A virtuális tőkésítés csak a nyugdíj összegének - a havi járadéknak - a megállapítását szolgálná. A rendszer azonban alapvetően különbözne a mai felosztó-kirovó rendszertől: az adófizetők pénzét nem lehetne átcsoportosítani a nyugdíjkassza - évente akár több száz milliárd forintos - lyukainak a betömésére. A kifizetett nyugdíj nem lehetne több, mint a befizetett járulék.

Ez a modell Svédországban kiválóan működik, igaz ott a szuficites nyugdíjkasszát alakították át ilyenné.

Varga Mihály úgy vélte, hogy a nyugdíjat mindenképpen hozzá kell igazítani a gazdaság állapotához. A gyakorlatban ez azt jelentené, hogy a már megállapított nyugdíjak változatlanok maradnának, viszont az újonnan nyugdíjba menők járadéka akár 10-20 százalékkal is kisebb lehet a mainál, ami későbbi nyugdíjba vonulásra ösztönözne.

A svéd modell tehát átlátható, a politika által kevésbé manipulálható, viszont a járulékbefizetés csökkenésével a nyugdíjak csökkenésével járna. A legnagyobb kérdés azonban az, hogy politikailag miként vállalja fel a következő kormány - írja a hetilap.

Figyelő/MTI
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Átadták a Kerékpárosbarát Munkahely díjat

A 2023-mas pályázatra 29 település és 37 munkahely jelentkezett. Teljes cikk

Hornung Ágnes: a munka és a magánélet összehangolása kiemelten fontos

A családokért felelős államtitkár elmondta, hogy a kormány még nagyobb hangsúlyt akar fektetni a családok "testi-lelki-szellemi egészségének" elősegítésére. Teljes cikk

Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás

Évi 12 ezer forint állami támogatás azoknak jár, akik egy év alatt legalább 120 ezer forintot tesznek félre ebben a megtakarítási formában -... Teljes cikk