kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 14 éve

Kinek intézett még végkielégítést Szalainé?

A Magyar Televízió Híradójának értesülései szerint több mint száz BKV-s munkaszerződést találtak a rendőrök a közlekedési vállalat szombaton előzetes letartóztatásba helyezett egykori humánpolitikai igazgatójának lakásán.

Szalainé Szilágyi Eleonórát szerdán vette őrizetbe a rendőrség különösen nagy kárt okozó csalás gyanújával, több mint 86 millió forintos végkielégítési ügye miatt. A Fővárosi Főügyészség pénteken kezdeményezte a volt BKV-s igazgató előzetes letartóztatásba helyezését.

A Fővárosi Bíróság szombati, az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint Szalainé előzetes letartóztatása harminc napra szól. Skoda Gabriella, a főügyészség szóvivője szombaton elmondta: a bíróság az összebeszélés veszélyére figyelemmel rendelte el a gyanúsított előzetes letartóztatását. A végzés ellen a gyanúsított és védője fellebbezett, így az nem jogerős.

A nyomozás eddigi adatai szerint a volt humánpolitikai igazgató 2008-ban, nyugdíjba vonulása előtt egy héttel közös megegyezéssel felbontotta munkaviszonyát, hogy megkapja a bruttó 86 millió forint végkielégítést - hangzott el a hírműsorban.

Az m1 Híradó úgy tudja, a nyomozók szerint Szalainé nemcsak saját magának intézett többmilliós végkielégítést: a volt igazgató lakásán tartott házkutatáskor egy páncélszekrényben több mint száz aláírt és aláíratlan BKV-s munkaszerződést találtak, amelyek közül több, vezető beosztású dolgozóé volt. A lefoglalt dokumentumokat a nyomozók a bíróságnak is bemutatták.

A Híradó a tudósításában emlékeztetett, hogy Szalainé Szilágyi Eleonórán kívül egy másik BKV-s igazgató is börtönben van: Sziebert György jogi igazgatót karácsony előtt tartóztatták le vesztegetés gyanúja miatt. Fuzik Zsolt informatikai igazgató továbbra is bujkál, ellene nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki.

  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Két év alatt átlagosan 55 százalékkal emelkedett a reptéri dolgozók bére

Márciustól a korábbihoz képest átlagosan 15,5 százalékkal megemelt bért kapnak a Budapest Airport, a BUD Security Kft. és a RÜK Kft. munkavállalói.... Teljes cikk

Jelentős leépítésbe kezd a Citigroup

A Citigroup 430 alkalmazottat bocsát el New Yorkban a különböző részlegeiben - közölte a bank a munkaügyi minisztériumhoz hétfőn benyújtott... Teljes cikk

Három év alatt több mint ötezer teljes munkaidőben dolgozó pedagógus tűnt el a rendszerből

Három év alatt több mint ötezerrel csökkent a teljes munkaidőben foglalkoztatottak száma a köznevelésben – derül ki a Köznevelési Információs... Teljes cikk