Megjelent: 14 éve

Természetes a túlóra, mert válság van?

A brit Szakszervezetek Tanácsa szerint igaz, hogy sok a fizetetlen extra munka, de a recesszió és a növekvő munkanélküliség nem az az időszak, amikor a magas követelmények ellen tiltakozni lehet.

images

27,4 milliárd fontra becsüli a fizetetlen extra munka értékét a TUC, brit Szakszervezetek Tanácsa. A szervezet felméréséből kiderül: 2009-ben 5,07 millió dolgozó túlórázott rendszeresen, átlagosan heti 7 órát és 12 percet. Kilencszázezren több mint tíz óra nem fizetett extra időt töltöttek munkahelyükön.

A TUC elemzői úgy kalkulálnak, hogy ha a túlórapénzben nem részesülők az év elejétől folyamatosan ellenszolgáltatás nélkül dolgoznának, csak február 26-a után részesülnének fizetésben. Ingyen munkájuk értéke évi 57 napot tesz ki, pénzben pedig 27,4 milliárd fontot ajándékoznak a munkaadóknak.

A munkahelyek megőrzése érdekében sok cég kényszerült a munkaidő csökkentésére, ami növeli az ingyenes "ráadás" szükségességét és a dolgozókra nehezedő nyomást.

Az érdek-képviseleti szervezet, érzékelve a téma kényességét, nem emel szót az ingyentúlórázás ellen, hiszen tudja, hogy az elvárásokat nem teljesítő dolgozóknak hamar útilaput köthetnek a talpuk alá, és helyükre általában könnyen találni új embert. Arra viszont emlékeztetnek, hogy kerülni kell az "értelmetlen jelenlét kultúráját, ami a munkaerő és az üzletmenet szempontjából egyaránt rossz".

Népszabadság
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Tömeges elbocsátások jönnek az Unilevernél

A vállalat körülbelül 1300 dolgozót foglalkoztat Magyarországon. Teljes cikk

Ez a legjobban fizető szakma, amiben a leginkább jellemző a távmunka

Egy felmérésben több mint 750 álláshirdetést vizsgáltak meg, hogy kiderítsék, melyik területen van a legtöbb lehetőség a távmunkára. Teljes cikk

Sztrájkot hirdettek szerdára a román postások - kétharmaduk minimálbérből él

Romániában kétórás figyelmeztető munkabeszüntetést tartanak szerdán 8 és 10 óra között a bérezésükkel elégedetlen és a lejárt kollektív... Teljes cikk