kapubanner for mobile
Megjelent: 14 éve

"Legjobb Női Munkahely" pályázat - Európában először

A család mellett a munkahely a nők társadalmi megbecsülésének legfontosabb területe. A számukra biztosított lehetőségek és feltételek jelzései annak, hogy egy vállalat miként értékeli a férfiakhoz képest országos szinten magasabb képzettséggel rendelkező nőket. Interjú Ferenczi Andreával, az MNKSZ elnökével.

- Milyen elképzelés alapján írta ki a Magyar Női Karrierfejlesztési Szövetség (MNKSZ) Európában először a "Legjobb Női Munkahely" pályázatot 2007-ben?

- Mára egyértelműen kiderült, hogy a női esélyegyenlőség megteremtése a munkaerőpiacon és a munkahelyeken nemcsak a női munkavállalók helyzetét javítja, de ennek nemzetgazdasági jelentősége is van. Kimerülőben vannak a magasan képzett munkaerő társadalmi tartalékai, amelyekhez a vállalatok korábban fordulhatnak.

E pályázattal a Magyar Női Karrierfejlesztési Szövetség fel kívánta hívni az üzleti szféra figyelmét arra, hogy a nők munkahelyi integrációja piaci versenyképesség szempontjából stratégiai kérdés és egyben gazdasági szükségszerűség is. A résztvevő vállalatok számára lehetőséget kívánunk teremteni azzal, hogy önmaguk számára is felmérjék, mit tettek a "kapun belül" a női esélyegyenlőség érdekében. De nemcsak a cégeknek, hanem a nőknek is mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy képezzék magukat és igyekezzek a munkaadók elvárásainak eleget tenni, még akkor is, ha nekünk nagyobb megterhelést jelentenek a családi feladatok.

A pályázat egyben azt a célt is szolgálja, hogy a többi vállalat, sőt a közszféra számára is átvehető válik az e téren bemutatott gyakorlat. Bár korábban hirdettek meg más, munkahelyre vonatkozó pályázatokat, de a "Legjobb Női Munkahely" pályázatot Szövetségünk írta ki először Európában.

- A gondolat egyedisége mellett milyen eseményhez kötötték a pályázatot?

- A "2007 Egyenlő Esélyek Mindenki Számára - Európai Év" tiszteletére írtuk ki először a pályázatot. Ez azonban nem csak egy alkalomra szólt. Hagyományt akartunk teremteni, egyrészt azért, mert a munkahelyi esélyegyenlőség ügyét nagyon fontosnak vélem, másrészt nem elég az üzleti szféra prioritásai közé egyszer felvenni e kérdést, mert ennek megerősítésére több éven át is szükség van.

-Milyen támogatást kapott Ön e cél valóra váltására?

- A pályázat fővédnöki szerepét Vladimir Spidla, EU biztos vállalta, míg Dr. Gurmai Zita és Járóka Lívia, az Európa Parlament tagjai védnökként támogatják a Szövetség kezdeményezését. Támogatásával üdvözölte elképzelésemet a Szociális és Munkaügyi Minisztérium valamint a Parlament Foglalkoztatási és Munkaügyi Bizottsága. Tervezzük hosszabb távon a "Legjobb Női Munkahely" projektünk európai uniós szinten történő bemutatását, és mint "legjobb gyakorlat" elterjesztését.

- Milyen vállalatok versenyezhetnek a három fő díjért illetve a különdíjakért?

- A résztvevő vállalatok két kategóriában nyújthatják be pályázatukat:
- a 30-250 munkavállalót foglalkoztatók
- és a több mint 250 főt foglalkoztatók.

A díjkiosztó ünnepségre az ország legpatinásabb épületében, a Magyar Parlamentben kerül sor március 31-én egy esélyegyenlőségi konferencia keretében.

- Milyen vállalatok voltak a múlt évi győztesek?

- A 250 főnél többet foglalkoztató vállalatok között
I. megosztott első díjat kapott a SAP Hungary Kft. és a Citi Szolgáltató Központ, a II. díj nyertese az ELMÜ Nyrt., a III. díj birtokosa pedig a GE Hungary Zrt. Energy Divízió lett. A 30-250 foglalkoztató vállalatok között I. díjban részesült az evopro Kft., II. lett a ZALAVÍZ Zrt., III. díjat kapott a THERMAL HOTEL AQUINCUM Zrt. Ramada Plaza.

- És még miért éri meg a vállalatoknak, hogy beszálljanak a versenybe a Legjobb Női Munkahely cím elnyeréséért?

- A Magyar Női Karrierfejlesztési Szövetség a győzteseknek eddig is jelentős média-publicitást biztosított. Ezen túl hozzájárult ahhoz, hogy a díjakat felhasználhatták külső és belső kommunikációjukban. Nekünk pedig nagyon fontos, hogy ezek a cégek hosszabb távon szakmai partnereink legyenek. A Magyar Női Karrierfejlesztési Szövetség, amely 2009-től az ENSZ-ben tanácsadói státusszal rendelkezik, célul tűzte ki, hogy kiemelt magyar munkaadók közvetlen bevonásával, a foglalkoztatás bővítésében és az esélyegyenlőség megteremtésében tenni tudó szervezetek (EU, kormányzat, gazdasági szféra, civilek, média) részvételével olyan eszmecsere-fórumot hoz létre, amely segíti a női foglalkoztatás bővítését, az esélyegyenlőség fokozottabb érvényesülését

A Magyar Női Karrierfejlesztési Szövetségről és a Legjobb Női Munkahely pályázatról információ található:
www.noikarrier.hu
www.legjobbnoimunkahely.hu

  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Csodálatos panoráma - végtelen látvány Ez a Hotel Ózon és a hamarosan nyíló Infinity étterem a Mátra szívében!

Amikor rendezvényünk számára helyszínt keresünk, akkor általában több hasonló ajánlat között kell kiválasztanunk a legjobbat és a... Teljes cikk

Cégvezetők Csúcstalálkozója - 2024. Könnyebb vagy nehezebb lesz a pálya?

Mit hoz a 2024-es év? Könnyebb lesz a pálya az üzleti szektornak? Vagy a kiszámíthatatlanság, fenyegetettségi helyzetek kereszttüzében kell továbbra... Teljes cikk

Hogyan biztosítsuk a kerékpáros munkába járást?

Az elmúlt években a kerékpár és az elektromos kerékpár egyre népszerűbbé vált a munkába járás és szabadidős tevékenységek során egyaránt.... Teljes cikk