kapubanner for mobile
Megjelent: 14 éve

Két mérnöktehetséget díjazott a Bosch

A Miskolci Egyetem legkiemelkedőbb teljesítményt nyújtó diákjait díjazta a Robert Bosch, áll a lapunknak eljuttatott közelményben.

A Robert Bosch Power Tool Kft. és a Robert Bosch Energy and Body Systems Kft. által létrehozott díj és program azokat a hallgatókat támogatja, akik tanulmányaik során állandó, kimagasló teljesítményt nyújtanak. A 11 végzős pályázó közül két fiatal mérnöktehetség, Daróczi Balázs és Szkárosi Szabolcs nyerte el a megtisztelő díjat.

A negyedik alkalommal megpályázható Bosch-díjra olyan diplomázó mérnökhallgatók jelentkezését várták, akik a kiemelkedő tanulmányi- és diplomamunka eredményeik valamint az egyetemi évek alatt elért tanulmányi versenyek, TDK munkák sikerei mellett, pályafutásuk során kutatási tevékenységet vagy egyéb közéleti, szociális, társadalmi tevékenységet is végeztek. A pályázati feltételek teljesülését és a díjazottak kiválasztását az egyetem és a Bosch együttműködésében az egyetemi bizottság bírálja el.

A hagyomány és innováció üzenetét egyként jelképező impozáns díjat - melynek pénzjutalom és külföldi tanulmányút is része - Klaus Leupold, a Robert Bosch Energy and Body Systems Kft. ügyvezető igazgatója és Mezőközy András HR osztályvezető adta át a Miskolci Egyetem diplomaosztó ünnepségének keretében.

Mint köztudott, a magyarországi Bosch csoport évek óta kiemelten támogatja a magyarországi felsőoktatást és mérnökképzést: a vállalat már több mint 500 millió forintot fektetett a magas színvonalú, több nyelvet beszélő fiatal mérnökök képzésébe - felismerve, hogy a válság közepette felértékelődik a szakképzett mérnökök tudása, a tehetségmenedzsment. Az anyagi támogatások mellett számos pályázati lehetőségre, gyakornoki programokra, ösztöndíjakra, szakdolgozati konzultációkra, illetve TDK és PhD konzultációkra is lehetőséget biztosít, áll a lapunknak eljuttatott közleményben.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Méltatlan elbocsátás zajlik a Teslánál: többen a biztonságiaktól tudták meg, hogy felmondtak nekik

Egyes gyári alkalmazottak csak akkor vették észre, hogy elbocsátották őket, amikor nem működött a belépőkártyájuk és a biztonsági őrök... Teljes cikk

A vendégmunkások nem létező jogai, avagy mire mutat rá az Autoliv-gyárban folyó sztrájk?

A sopronkövesdi Autoliv-gyárban folyó sztrájk arra is felhívja a figyelmet, hogy a főleg kölcsönzött státuszban foglalkoztatott vendégmunkások... Teljes cikk

Robotok fogják gyártani a betoncserepeket a Hejőpapin épülő gyárban

Nagyméretű betoncserepeket és azok kiegészítőit gyártó üzemet épít a Wienerberger. Hejőpapin egy 7300 m2 alapterületű csarnok, ipar 4.0... Teljes cikk