kapubanner for mobile
Megjelent: 14 éve

Egész napos iskolát vezetne be a Fidesz és az MDF

Egész napos iskola bevezetését szorgalmazná a Fidesz, az MDF pedig egyenesen kötelezővé tenné - adja hírül a MR1 Kossuth Rádió.

Feltehetően mindkét párt Németországot tekinti mintának, ahol nagyon népszerű az egész napos oktatás. Ezzel a módszerrel biztosított, hogy gyerekek a délután egy részét is tanulással, illetve a házi feladat elkészítésével, ne pedig csavargással, vagy számítógépezéssel töltsék. A rendszer ingyenes, az állami iskolákban csak az ebédért kell fizetni.

A gondolat az egykori Szovjetunióból eredt, ahol arra szánták, hogy a szülői ház káros ideológiai hatásaitól megkíméljék a gyereket, de szempont volt a nők munkába állása is.

Hazánkban a 60-as évek végétől történtek kísérletek a bevezetésére, nálunk azonban máshogy indokolták: az oktatási kormányzat azt mondta, a cél a hátrányos helyzetű tanulók hátrányának csökkentése. Az elképzeléseket azonban a gyakorlat nem igazolta vissza, a felzárkóztatás helyett az elit családok gyerekei kerültek be a speciális osztályokba. A '80-as évek végére el is halt ez a gyakorlat: az Országos Pedagógiai Intézetben ekkor már úgy vélték, hogy az egész napos iskolai forma csak nagyon erős idegzetű gyerekeknek való.

MR1 Kossuth Rádió

  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek