kapubanner for mobile
Megjelent: 14 éve

Négyszázezerre nőhet az informatikai szakemberhiány

Öt év múlva mintegy 384 ezer információ- és kommunikáció-technológiai szakértő hiányzik majd a munkaerőpiacról - jósolja az Európa digitális jövője címet viselő felmérés.

images

A BITKOM német szövetségi technológiai szakmai szervezet és a bonni Empirica kutatócsoport közös tanulmánya szerint a digitális ipar területén az elkövetkezendő öt évben mintegy négyszázezerrel emelkedik a munkahelyek száma - írja a metropol.hu. A március 2-6. között megrendezett hannoveri számítástechnikai kiállítás látogatói között is kevesebb a fiatal, mint korábban.

A felmérés szerint az említett négyszázezer új munkahely elsősorban az e-kormányzatok, az e-oktatás és az e-kereskedelem fejlődése hatására jön majd létre, 2015-re pedig jelentős hiány jelentkezik majd az információ- és kommunikáció-technológiai szektorban. Jelentős az informatikai ismeretek szerepe a gazdaság területen is, hiszen arra csupán az összes álláshely tíz százalékában nincs szükség.

2003. óta azonban csökken az informatikai képzést választó fiatalok száma - figyelmeztet a felmérés. Bernhard Rohleder, a BITKOM igazgatója szerint Németország helyzete a legválságosabb, hiszen jelenleg mintegy húszezer informatikai álláshelyet nem tudnak betölteni. Éppen ennek a folyamatnak köszönhető, hogy az IT területen tapasztalható a legalacsonyabb munkanélküliség: más szakmákhoz viszonyítva 40-50 százalékkal alacsonyabb a munka nélkül maradottak aránya. A csökkenő érdeklődés a hannoveri CeBIT, számítástechnikai és távközlési kiállításon is megtapasztalható. A március 2-6. között megtartott esemény standjai között kevesebb fiatal érdeklődik, mint korábban.

A hiány miatt az európai oktatási és szakképzési rendszert teszi felelőssé Antonio Tajani ipari és vállalkozási, Neelie Kroes digitális politikáért és Androulla Vassiliou oktatásért, kultúráért, illetve többnyelvűségért felelős európai biztos.

Metropol/Edupress
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Megütötte és fellökte a 12 éves diákot a budapesti tanár

Az 50 éves pedagógust azonnal elbocsátották, miután kiderült az eset. Teljes cikk

Lázár János: megépítjük a Pázmány Péter Katolikus Egyetem új campusát

A Pázmány Péter Katolikus Egyetem új campusának megépítését jelentette be az építési és közlekedési miniszter a Facebook-oldalán. Teljes cikk

Több mint ötven vállalati partner vesz részt a BGE állásbörzéjén

A három napig tartó eseményt csütörtökön a pénzügyi és számviteli karon zárják. Teljes cikk