Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 14 éve

A nőnek otthon a helye?

Miközben nők vezetnek kormányokat, világméretű cégeket és a munkaerőpiac több mint felét teszik ki, egy közvélemény-kutatás szerint még mindig a világ egynegyede - nagy többségükben fiatalok - úgy véli, a nőknek otthon a helyük.

images

A 23 országban 24 ezer ember megkérdezésével készült Reuters/Ipsos felmérést a nemzetközi nőnap előtt hozták nyilvánosságra. Ennek alapján kiderül, a legtöbben Indiában (54 százalék), Törökországban (52 százalék), Japánban (48 százalék), Kínában (34 százalék), Oroszországban (34 százalék) és Magyarországon (34 százalék) vélik úgy, hogy a nőknek nem kellene dolgozniuk.

Meglepő módon a "nő helye otthon van" kijelentéssel egyetértők közül többségben vannak a 18-34 éves korosztály képviselői. A válaszadók összességében mindazonáltal 74 százalékban nem értettek egyet a kijelentéssel. "Annak ellenére, hogy a múlt század során a nők hatalmas előrelépést tettek a társadalomban való részvétel terén - a politikától a munka világán, a sporton és a médián át a szellemi törekvésekig -, számos korláttal kell még megbirkózniuk" - mondta John Wright, az Ipsos közvélemény-kutató helyettes elnöke.

"Ez kutatás a többség véleményét kifejezve azzal az alapvető tanulsággal bír, hogy a nők számára elengedhetetlen, hogy képesek legyenek választani, hogyan és milyen területen akarják kibontakoztatni magukat" - tette hozzá.

Azokban az országokban, ahol a legtöbben vélekedtek úgy, hogy a nők helye otthon van, a nemek között is csekély a véleménykülönbség - mutatta ki a felmérés. Például Indiában, ahol a megkérdezettek több mint fele értett egyet a kijelentéssel, a férfiak és nők nagyjából egyenlő arányban vélekedtek így.

  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Ittasan dolgozó buszsofőr ellen mondták ki az ítéletet

Nem jogerősen egy év felfüggesztett szabadságvesztésre ítélt az Egri Járásbíróság egy ittasan dolgozó buszsofőrt Egerben - közölte a Heves... Teljes cikk

Autószerelő drogdíler ellen emeltek vádat, aki műhelyében árulta a kábítószert

A Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem, új pszichoaktív anyaggal... Teljes cikk

Ajándékötletek nyugdíjba készülő kollégáknak

Ha egy olyan kollégánk vonul nyugdíjba, aki különösen kedves számunkra, természetes hogy szeretnénk őt meglepni valamivel. De mi lehet a megfelelő... Teljes cikk