kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 14 éve

Mit várnak az új kormánytól a szakszervezetek?

A korrekt partneri kapcsolatok folytatását és érdemi társadalmi párbeszédet várnak az új kormánytól az első hivatalos választási eredményeket kommentálva nyilatkozó szakszervezeti vezetők. A Munkástanácsok szerint az új kormány jobb környezetet teremt a munkavállalók számára.

A Liga Szakszervezet azt várja a választáson nyertes Fidesztől, hogy a társadalmi párbeszédben érdemi, azaz tartalmi kérdésekkel foglalkozzon - mondta Gaskó István elnök. Az előző négy évben a társadalmi párbeszédben a tartalmi kérdések helyett inkább formai kérdések kerültek terítékre - jegyezte meg Gaskó István. A Liga véleménye szerint a munka világának fontos kérdéseiben az új kormánynak erőteljesebben kell figyelembe vennie a meghatározó szakszervezetek álláspontját - közölte az elnök.

A korrekt partneri kapcsolatok fontosságát emelte ki Borsik János, az Autonóm Szakszervezeti Szövetség elnöke, aki elmondta: az Autonómoknak nincs kapcsolata egyetlen párttal sem, a közös munka akkor kezdődik, amikor megalakul az új kormány és partnerként megjelenik az Országos Érdekegyeztető Tanácsban (OÉT). Hangsúlyozta: az OÉT a hazai demokrácia fontos intézménye, ezért a munkaügyi kapcsolatok minősége a jövőben is nagyon fontos lesz. Megerősítette: az új kormánytól, a pártoktól is korrekt együttműködést várnak a szakszervezetekkel, de szerintük az érdekvédelmet nem szabad kiszolgáltatni egyetlen pártnak sem.

A Magyar Szakszervezetek Országos Szövetségének (MSZOSZ) elnöke, Pataky Péter is úgy fogalmazott: konkrét, a munkavállalókat érintő ügyekben csak akkor alakítják ki álláspontjukat és elvárásaikat, amikor ismert lesz a részletes kormányprogram, különös tekintettel az adórendszerre vonatkozó elképzelésekre.

Pataky Péter hangsúlyozta: az MSZOSZ azt várja, hogy az érdekegyeztetés az új kormány idején is érdemi konzultációként működik majd a szociális partnerek között, valamint örömtelinek nevezte, hogy négypárti parlament alakulhat és nem a Jobbik lett a második legnagyobb párt.

A Munkástanácsok Országos Szövetsége arra számít, hogy az új kormány jobb környezetet teremt a munkavállalók számára - mondta Palkovics Imre, a szakszervezet elnöke vasárnap késő este az MTI-nek.

Az érdekképviselet azt szeretné, hogy a Fidesz-KDNP kormány a lehető legtöbb új munkahelyet hozza létre, valamint hogy javuljanak a munkavállalók jövedelmi viszonyai, és tűnjön el Magyarország lemaradása a bérek tekintetében.

Hangsúlyozta: a munkavállalók jogait is meg kell erősíteni, különös tekintettel a munkaidőre és a méltóság megőrzésére.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult

Jövőre újraindul a gazdasági növekedés: az idei 2,5 százalék után 2025-ben 4,1 százalékos bővülést várnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter... Teljes cikk

Szakképzés 4.0. - így zajlik a fejlesztés

A 21. századi szakképzőintézmény-fejlesztési program beruházásai, korszerű eszközbeszerzései a minőségi oktatást segítik, és hozzájárulnak... Teljes cikk