kapubanner for mobile
Megjelent: 14 éve

Orbán Viktor nem akar biztonsági személycseréket

A Fidesz elnöke hallani sem akar arról, hogy biztonsági személycserék történjenek körülötte: ha miniszterelnökké választják, megtartja testőreit, akiknek azonban ehhez a Köztársasági őrezred kötelékébe kell tartozniuk, tudta meg a Népszava.

A lap szerint arról a leendő miniszterelnök hallani sem akar, hogy biztonsági személycsere történjen körülötte. Ez ugyanis egyben azt is jelentené, hogy a jelenlegi, Fidesz-alkalmazásban álló testőrség négy évig feladat - tehát állás - nélkül maradhatna.

A jogszabályok értelmében azonban a közjogi méltóságok védelmét kizárólagos hatáskörrel a rendőrség köteles biztosítani.

Így a kormányváltás után minden valószínűség szerint Orbán Viktor védelmére létrehozott egység teljes csapatét át kell vennie a Köztársasági Őrezrednek, az állami vezetők biztonságát szavatoló rendőri szervnek.

Népszava
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek