kapubanner for mobile
Megjelent: 14 éve

Családi adózás: milliomosok kizárva?

Egy állami alap révén tudják majd a bajba jutottak lakáshiteleiket devizaalapúról forint alapúra váltani - mondta Matolcsy György, a Nemzetgazdasági Minisztérium leendő vezetője a HírTV Kontraszt című műsorában, aki bejelentette azt is, hogy 2011. január 1-jén francia mintára indulhat el a családi adózás.

Az Orbán-kormány leendő minisztere a műsorban kifejtette: jelenleg 24 milliárd euró a magyar lakosság devizatartozása, az éves lakossági devizahitel utáni törlesztés, plusz a kamat 1.254 milliárd forint, ugyanannyi, mint az államadósság után fizetett kamat. Ez azért van, mert a kormány és a jegybank "eltűrte, elnézte, sőt asszisztált" ahhoz, hogy a bankrendszer devizában hitelezte a lakosságot - vélekedett.

A nemzetgazdasági tárca miniszteri székének várományosa leszögezte: nem engedhető meg, hogy az emberek tömegei az utcára kerüljenek. Úgy vélekedett, hogy 300 ezer család van közvetlen veszélyben. Az első, segítő lépés az, amit a bankrendszer önmaga is elkezdett, amikor hitelvédő programot indított - mondta. Hozzátette, aki abban nem képes "megkapaszkodni", annak egy állami alap révén kell felkínálni a lehetőséget, hogy megfelelő feltételekkel átváltsa a devizahitelét forintra.

Matolcsy elmondta:: energiahatékony, illetve -takarékos programokat indítnak majd a "zöld bank" segítségével. Aláhúzta: 800 ezer - 1 millió otthont újítanak majd fel egy év alatt e program keretében.

Ha a forinthitel már biztonságos, mert nincs árfolyamkockázata, és azt tudja fizetni a hitelfelvevő, akkor a megoldás rendben van - vélekedett. Ha a hitelfelvevő nem tudja az átváltott forinthitelt sem fizetni, akkor lehetőséget kell adni arra, hogy ez az állami alap megvásárolja a lakástulajdont és bérletté alakítsa át - emelte ki.

Matolcsy György szerint ebben az ügyben a bankrendszer nélkül nincs megoldás, annak részt kell vállalnia forrásokkal, szakértelemmel, technikával, és ez részben "erkölcsi kötelessége". Közölte, a bankrendszer is "benne volt ebben az egész nyolc évben, az is tolta a hitelfelvevőket a devizahitel irányába". Szerinte változtatni kell azon is, hogy a bankoknak ma egyoldalú szerződésmódosítási lehetősége van.

A szociális juttatások közül a családi pótlék rendszerét kívánja elsősorban átgondolni a leendő kormány. Azon családok esetében, amelyek nem járatják rendszeresen iskolába a gyermeküket, a családi pótlékot átalakítják – jelentette ki a Duna Televízió Hattól nyolcig című műsorában Soltész Miklós, a Kereszténydemokrata Néppárt szakpolitikusa, a Fidesz-KDNP népjóléti kabinetjének vezetője.

Közölte: a tervek szerint 2011. január 1-jétől, a három éves adóreform második lépéseként bevezetik a családi adózást. Ez a francia adórendszerre fog hasonlítani, ahol az első gyermek után is jár adókedvezmény, a második után több, de a legtöbb három után. A kedvezmény bizonyos jövedelemhatár felett már nem jár, azaz a "milliárdosok, milliomosok nem kaphatnak ugyanolyan adókedvezményt, mint közepes jövedelmű középosztálybeliek". Bizonyos jövedelem alatt, ha két kereső van, akkor azok jövedelmét összevonva, gyakorlatilag megszűnik a személyi jövedelemadózás - fogalmazott. Mindent meg kell tenni ugyanis, hogy több gyermek szülessen a középosztálybeli családokban - szögezte le.

A bürokrácia csökkentéséről úgy vélekedett: Magyarország drágán, pazarlóan, rosszul működő állammal rendelkezik. Új rendszert építenek majd, a bürokrácia csökkentésével 800 milliárd forint takarítható meg. Matolcsy György leszögezte: a magyar vállalkozók számára piac, hitel, tőke, alacsonyabb bürokrácia és alacsonyabb adó kell.

A leendő miniszter elmondta: hat plusz két államtitkára lesz a tárcának. Emlékeztetett: Orbán Viktor megállapodott Demján Sándorral, hogy a következő időszakban a még fennmaradt 3 ezer milliárd forintnyi európai forrás felét adják oda, a mai 14 százalék helyett a hazai kis- és középvállalkozásoknak; illetve olcsóbb hiteleket nyújtanak majd azáltal, hogy a "jegybanki kamatot leszorítjuk" és egyharmaddal csökkentik a bürokráciát, három év alatt pedig egyharmaddal az adóterhelést.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Robotika, drónok, MI, kibertámadás, élményautózás - idén is sok izgalmat tartogat a Lányok Napja

Április 25-én rendezi meg a Nők a Tudományban Egyesület (NaTE) a Lányok Napja elnevezésű programot, amelyre immáron 13. alkalommal várják a... Teljes cikk

Ma rendezik a Logisztika Napját

Ma rendezik a hazai ellátási lánc szakma egyik legnagyobb, országos eseménysorozatát, a Logisztika Napját - tájékoztatta az MTI-t a a szervező Magyar... Teljes cikk

Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult

Jövőre újraindul a gazdasági növekedés: az idei 2,5 százalék után 2025-ben 4,1 százalékos bővülést várnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter... Teljes cikk