kapubanner for mobile
Megjelent: 14 éve

Több mint 2 milliárd forint munkahelyteremtésre

A Szociális és Munkaügyi Minisztérium az előző évekhez hasonlóan idén is pályázatot hirdetett munkahelyteremtő beruházások támogatására, kiemelt figyelemmel a hátrányos helyzetű térségekre.

A pályázaton csak Magyarországon bejegyzett vállalkozások vehettek részt, amelyek vissza nem térítendő támogatást kaphattak építési jellegű, valamint új gépek, berendezések, technológiák beszerzése során felmerült költségeikre. A pályázatok támogatására összesen 2,3 milliárd forint áll rendelkezésre.

A regionális munkaügyi központok a 2010. március 12-i beadási határidőig összesen 201 pályázatot fogadtak be, több mint 3 milliárd forint igénnyel.

Végül 145 vállalkozás részesült összesen 2 milliárd 8,48 millió forint vissza nem térítendő támogatásban. A nyertesek listája a www.szmm.gov.hu internetes címen elérhető. A pályázók 1874 új munkahely kialakításához (ezeken a munkahelyeken pedig 1502 regisztrált álláskereső tartós foglalkoztatásához) nyertek el vissza nem térítendő támogatást. A támogatással egyben 3831 munkahely megőrzéséhez is hozzájárulunk.

Az elbírálásnál előnyt jelentett az álláskeresők, közülük is a hátrányos helyzetűek (tartósan nyilvántartásban lévő álláskereső, roma, pályakezdő, megváltozott munkaképességű személyek) minél magasabb arányú foglalkoztatása, a létrehozni tervezett új munkahelyek száma, valamint a beruházásban érintett térség, település hátrányos helyzete.

Az SZMM pályázatot hirdetett az információs-technológiai (IT) tevékenységek munkahelyteremtő beruházásainak támogatására is, amely új munkahelyek létrejöttét ösztönözte olyan humántőke-igényes gazdasági ágazatokban, ahol jelentős számú, kvalifikált munkaerő tartós foglalkoztatására nyílik lehetőség. Pályázni bérköltségre, valamint a munkaadót terhelő járulékokra lehetett.

A regionális munkaügyi központok 23 pályázatot fogadtak be, amelyek közül 15 pályázó támogatható 200 millió Ft értékben. A vállalkozások 136 új munkahely kialakításához, és ezeken a munkahelyeken 79 regisztrált álláskereső tartós foglalkoztatásához nyertek el vissza nem térítendő támogatást. A támogatással egyúttal 326 munkahely megőrzéséhez is hozzájárulunk. A nyertesek listája a www.szmm.gov.hu internetes címen elérhető.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Robotika, drónok, MI, kibertámadás, élményautózás - idén is sok izgalmat tartogat a Lányok Napja

Április 25-én rendezi meg a Nők a Tudományban Egyesület (NaTE) a Lányok Napja elnevezésű programot, amelyre immáron 13. alkalommal várják a... Teljes cikk

Ma rendezik a Logisztika Napját

Ma rendezik a hazai ellátási lánc szakma egyik legnagyobb, országos eseménysorozatát, a Logisztika Napját - tájékoztatta az MTI-t a a szervező Magyar... Teljes cikk

Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult

Jövőre újraindul a gazdasági növekedés: az idei 2,5 százalék után 2025-ben 4,1 százalékos bővülést várnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter... Teljes cikk