kapubanner for mobile
Megjelent: 14 éve

Családi pótlékkal nevelnék meg a deviáns szülőket

Gyakran a deviáns szülők miatt nem járnak a gyerekek iskolába, ezért kívánja a családi pótlékot az iskolába járáshoz kötni a KDNP - mondta a Népszabadságnak Harrach Péter. A frakcióvezető szerint már az első Orbán-kormány alatti iskoláztatási támogatásnak is pozitív hatása volt.

Az első módosítók egyike a családi pótlék felhasználásának korlátozása lesz. A Kósa Lajos (Fidesz) és Soltész Miklós (KDNP) képviselők által benyújtott törvénymódosítás lényege: azoknál a családoknál, ahol a tanköteles korban lévő gyerek igazolatlan hiányzásainak száma eléri az ötvenet, készpénz helyett a pótlék összegének megfelelő természetbeni juttatást kapnak a szülők. Emellett a jegyző kezdeményezheti a gyerek védelembe vételét. A támogatást tehát nem vonják el.

Ez lényegében szóról szóra megegyezik az első Orbán-kormány idején bevezetett rendelkezésekkel: a családi pótlék abban az esetben, ha tanköteles korú gyerek után folyósítják, iskoláztatási támogatássá válik. A jogalkotó szerint ez az összeg az iskolai költségekhez nyújtott állami hozzájárulás, vagyis iskolakerülés esetén szankcionálhatók a szülők, hiszen ők felelősek.

A Szabad Emberek Magyarországért szerint jó irány, hogy a jogalkotó megfogalmazza, milyen elvárásokat támaszt a családi pótlék/iskoláztatási támogatás folyósításához. Érvelésük szerint, ha az iskolakerülés következményeként megvonják a szülőktől az ellátást, jobb megoldás annál, mint ha a hiányzásból büntetőügy válna, ahogy erre már nemegyszer volt példa a közelmúltban.

Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetője szerint az első polgári kormány alatt hozott hasonló intézkedésnek is az volt az elsődleges célja, hogy az iskolába nem járó gyerekeket megvédjék a szülői felelőtlenségtől. Ha a gyerek nem teljesíti a tankötelezettséget, akkor a gyermekjóléti szolgálatok ettől függetlenül is figyelnek a veszélyeztetett gyerekekre, és súlyosabb esetekben kezdeményezhetik a védelembe vételüket.

- A módosítást mindenképpen meg kell lépni. Az érintett családok többségében a gyerekek a deviáns szülői magatartás miatt nem járnak iskolába - szögezte le a lapnak a politikus, hozzátéve, az új szabályozás a "felelőtlen" szülői magatartás felszámolására irányul.

Harrach Péter elismerte, az intézkedés elsősorban a problémás családokat célozza és összhangban van azzal a másik fideszes törvénymódosítással, amely a tanárok tekintélyét erősítené, a közfeladatot ellátó személyek biztonságát növelné.

hirado.hu/Népszabadság

  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Robotika, drónok, MI, kibertámadás, élményautózás - idén is sok izgalmat tartogat a Lányok Napja

Április 25-én rendezi meg a Nők a Tudományban Egyesület (NaTE) a Lányok Napja elnevezésű programot, amelyre immáron 13. alkalommal várják a... Teljes cikk

Ma rendezik a Logisztika Napját

Ma rendezik a hazai ellátási lánc szakma egyik legnagyobb, országos eseménysorozatát, a Logisztika Napját - tájékoztatta az MTI-t a a szervező Magyar... Teljes cikk

Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult

Jövőre újraindul a gazdasági növekedés: az idei 2,5 százalék után 2025-ben 4,1 százalékos bővülést várnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter... Teljes cikk