kapubanner for mobile
Megjelent: 14 éve

Jogi segítség diákmunkásoknak

Jogsegélyszolgálatot indított az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ), amelyhez a diákok a nyári munkavégzésük során esetleges munkáltatói visszaélésekkel fordulhatnak, írja a szövetség közleményét idézve a Magyar Nemzet.

images

A nyári szünetben sok diák tervezi, hogy rövidebb-hosszabb időre munkát vállal. Stágel Bence, az IKSZ elnökhelyettese elmondta: gyakran megfigyelhető, hogy különösen a 15-18 év közötti középiskolások kiszolgáltatott helyzetben vállalnak nyári munkát, rájuk nézve hátrányos feltételekkel. A diákokkal gyakran nem kötnek munkaszerződést a munkáltatók, de olyan is sűrűn előfordul, hogy a szóban megbeszélt feltételeket utólag, egyoldalúan, a diák munkavállalóra nézve hátrányosan módosítja a munkáltató, különösen a bérezés vonatkozásában - sorolta a lehetséges problémákat.

Az IKSZ ezért arra kéri a munkaügyi felügyelőségeket és az érintett hatóságokat, önkormányzatokat hogy a nyári időszakban fokozottan ellenőrizzék a fiatal munkavállalók foglalkoztatási körülményeit, hogy ezzel elkerülhetőek legyenek a munkáltatói visszaélések. Ennek érdekében az IKSZ idén első alkalommal külön jogsegélyszolgálatot is működtet. A bejelentéseket, kérdéseket az [email protected] e-mail címre várják.

Magyar Nemzet
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Robotika, drónok, MI, kibertámadás, élményautózás - idén is sok izgalmat tartogat a Lányok Napja

Április 25-én rendezi meg a Nők a Tudományban Egyesület (NaTE) a Lányok Napja elnevezésű programot, amelyre immáron 13. alkalommal várják a... Teljes cikk

Ma rendezik a Logisztika Napját

Ma rendezik a hazai ellátási lánc szakma egyik legnagyobb, országos eseménysorozatát, a Logisztika Napját - tájékoztatta az MTI-t a a szervező Magyar... Teljes cikk

Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult

Jövőre újraindul a gazdasági növekedés: az idei 2,5 százalék után 2025-ben 4,1 százalékos bővülést várnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter... Teljes cikk