kapubanner for mobile
Megjelent: 14 éve

A recesszió ellenére folytatja CSR tevékenységét a K&H

Környezetvédelem, sport, gyermekegészségügy és vonzó munkahely kialakítása - ezek a K&H Csoport CSR stratégiájának legfontosabb területei, amelyekkel a kedvezőtlen gazdasági környezet ellenére továbbra is foglalkoznak.

Megjelent a K&H Csoport negyedik fenntarthatósági jelentése, amelyben beszámol 2009-es eredményeiről a társadalmi felelősségvállalás (CSR) területén. A nemzetközi szabvány (GRI) alapján készült jelentésből többek között kiderül, hogy a K&H Csoport társadalmi felelősségvállalási tevékenységét az összes leányvállalata bevonásával felállított szakmai testület, a CSR Bizottság felügyeli és irányítja a jövőben.

A K&H CSR tevékenységének középpontjában továbbra is a gyermekegészségügy, a környezetvédelem, a sport és a vonzó munkahely kialakítása áll, mellyel a társadalom tagjai számára a teljes élet megvalósítását kívánja elősegíteni. A K&H a kedvezőtlen gazdasági környezet ellenére is folytatja társadalmi felelősségvállalási tevékenységét.

"Úgy gondoljuk, hogy a gazdasági recesszió idején még inkább szükség van a felelős gazdasági szemléletre, az átlátható és jövőorientált működésre. Sikerként könyveljük el, hogy a kedvezőtlen gazdasági környezet ellenére sem torpant meg CSR stratégiánk megvalósítása. Tudjuk, hogy a társadalomért tett erőfeszítéseink hatása hosszútávon jelentkezik majd: a K&H hosszútávon elkötelezte magát Magyarország mellett, ezért nem adjuk fel kitűzött céljainkat. Környezetünkért és a társadalomért tett erőfeszítéseinket az irányítja, hogy üzleti eredményeinket úgy kívánjuk elérni, és növelni, hogy közben elősegítsük a társadalom tagjai számára a teljes élet megvalósítását" - mondta Hendrik Scheerlinck, a K&H Csoport vezérigazgatója.

Környezetvédelem

Annak ellenére, hogy a K&H alaptevékenysége szerint nem tartozik a kiemelten környezetterhelő vállalatok közé, mégis fontos számára a környezet védelme. Számos kezdeményezést indított a működése során kibocsátott, üvegházhatásért felelős gázok és az energiafelhasználás csökkentéséért. Ennek eredményeként a K&H jelentős energia-megtakarítást ért el: sikerült 16 százalékkal csökkentenie a felhasznált energiát.

A K&H Csoport jövőbe mutató kezdeményezései közé tartozik a zöld fiókok létrehozása, melyek hozzájárulnak az éghajlatváltozás mérsékléséhez. Az átalakítás lényege, hogy a legkorszerűbb technológia beépítése folytán a fiókok nem használnak fosszilis energiahordozókat, így egyáltalán nem szennyezik a levegőt. A tervek szerint a fiókok átépítése 2010-ben befejeződik, és a K&H freonmentes övezet lesz.

Nemcsak a freont, hanem a károsanyag kibocsátást is csökkentette a K&H: az EURO 4 követelményrendszernek eleget tevő alacsony szén-dioxid kibocsátású környezetbarát járműveket használ, amelyek hatására nagyságrendileg 25 százalékkal kevesebb károsanyag került a levegőbe.

Már elkezdődött a K&H új székházának építése, amelynek egyik nagy előnye lesz, hogy a megújuló energiaforrások alkalmazásával az energiafelhasználás várhatóan 30-40 százalék-kal csökken. Az alternatív energiafelhasználás 10-15 százalékos lesz, ami többek között a napkollektorok használatával valósul meg.


Gyermekegészségügy



A 2010-ben 7 éves fennállását ünneplő K&H gyógyvarázs program immár nélkülözhetetlen segítség az orvosok munkájához. 2009-ben közel 53 millió forinttal támogatta a pénzintézet 23 gyermekegészségügyi intézmény munkáját. A tavalyi évben összesen 99 - 19 budapesti és 80 vidéki - intézmény közül választotta ki a zsűri a nyertes pályázókat, és 8 intézmény között osztotta el a K&H a támogatásra szánt 25 millió forintot, amely így az ország 7 megyéjében segíti az orvosok és az ápoló személyzet munkáját.

Az előző évek hagyományait követve a K&H Csoport az ügyfelek megajándékozására szánt összegből karácsonykor műszereket vásárolt: 2009-ben 4 gyermekgyógyító intézménynek mintegy 8 millió forint értékben.

Csaknem egy éven át minden 1 000 forint értékű K&H MasterCard bankkártyás vásárlás után a K&H 1 forintot tett félre a gyermekek gyógyítására. Az így összegyűlt több mint 16 millió forintból támogatott 6 intézmény saját igényei alapján kapott műszereket. Ez az összeg 3,5 millió forinttal több, mint 2008-ben.

Sport

A K&H a nehéz gazdasági környezet ellenére, a sport iránti elkötelezettségének jegyében 2009-ben újabb 4 évre hosszabbította meg együttműködési szerződését a Magyar Olimpiai, illetve a Magyar Paralimpiai Bizottsággal, így a K&H 2012-ig a Magyar Olimpiai Csapat Arany Fokozatú főtámogatója és a Magyar Paralimpiai Csapat Ezüst Fokozatú támogatója.

A K&H Csoport folytatta az olimpiai és paralimpiai kártyaprogramját is: a K&H Visa Classic dombornyomott betéti kártyák birtokosainak vásárlása után a K&H 1 000 forintonként 1 forintot a sportolók támogatására szánt keretbe különített el. Ennek eredményeképpen hat sportoló vehetett át 1-1 millió forintot.

A K&H Csoport 2009-ben is útjára indította K&H olimpiai futónapok rendezvénysorozatát: az eseményeken összesen több mint 23 000 fő vett részt.

Vonzó munkahely kialakítása

A K&H a dolgozókat folyamatosan képzi, és támogatja a tudatos karriertervezést. 2009-ban 29 043 munkanapnyi szakmai képzést, illetve készségfejlesztő és vezetői programot tartott csoportszinten. A humán fejlesztő programokra és képzésekre fordított összeg 2009-ben összesen több mint 400 millió forint volt, az 1 munkatársra eső összeg éves szinten átlagosan meghaladta a 100 000 forintot.

A 2007-ben elindított "welcome back" program folytatódott 2009-ben is, amely a tartós távollétben lévő, kisgyermekes édesanyák újbóli munkába állását támogatja. A szülési szabadságról visszatérők segítését célzó programban mintegy 358-an vettek részt. A welcome back program a K&H Biztosítónál kiegészül a gyermek születésekor 30 000 forint értékű Brendon utalvánnyal, a K&H Bank pedig szintén 30 000 forint értékben nyújt szociális támogatást a kismamáknak.

Felelősség az ügyfelek felé

A K&H felelős pénzintézetként kiemelt figyelmet szentel ügyfeleinek, alkalmazkodva azok változó körülményeihez a kedvezőtlen gazdasági környezetben is. A 2009-ben bevezetett adósmentő csomag azt a célt szolgálja, hogy személyre szabott szolgáltatás keretében az ügyfél egyéni körülményeihez mérten határozza meg a következő évek havi hiteltörlesztésének mértékét. A K&H az elsők között csatlakozott a lakosság részére hitelt nyújtó pénzügyi szervezetek ügyfelekkel szembeni tisztességes magatartásáról szóló Magatartási Kódex aláíróihoz. Ugyancsak 2009-ben aláírta a Magyar Bankszövetség ajánlását a lakossági bankszámlák közötti bankváltás megkönnyítésére.

Díjak

A K&H számos díjat nyert 2009-ben is. A Hungarian Business Leaders Forum (HBLF) az "Üzleti Élet a Környezetért" pályázatán az éghajlatváltozás mérséklésével összefüggő projektjeiért, és a környezetvédelem területén elért eredményei miatt a K&H Csoport 3. helyezett lett. Ezen felül, a Global Finance magazin értékelése alapján a K&H kapta 2009-ben a Magyarország legjobb kereskedelemfinanszírozója díjat, valamint negyedik alkalommal vehette át a "Megújuló Emberért" díjat annak elismeréseként, hogy jelentős mértékben hozzájárul a dolgozók életminőségének javításához.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Méltatlan elbocsátás zajlik a Teslánál: többen a biztonságiaktól tudták meg, hogy felmondtak nekik

Egyes gyári alkalmazottak csak akkor vették észre, hogy elbocsátották őket, amikor nem működött a belépőkártyájuk és a biztonsági őrök... Teljes cikk

A vendégmunkások nem létező jogai, avagy mire mutat rá az Autoliv-gyárban folyó sztrájk?

A sopronkövesdi Autoliv-gyárban folyó sztrájk arra is felhívja a figyelmet, hogy a főleg kölcsönzött státuszban foglalkoztatott vendégmunkások... Teljes cikk

Robotok fogják gyártani a betoncserepeket a Hejőpapin épülő gyárban

Nagyméretű betoncserepeket és azok kiegészítőit gyártó üzemet épít a Wienerberger. Hejőpapin egy 7300 m2 alapterületű csarnok, ipar 4.0... Teljes cikk