Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 14 éve

Elmaradt bérek: cáfol az Orangeways

Visszautasítja az Orangeways Zrt. a Dél-Dunántúli Autóbusz-közlekedési Szakszervezet állításait, amelyeket a Gemenc Volánnal kötött alvállalkozói szerződéssel kapcsolatban fogalmazott meg - közölte az utazási társaság az MTI-vel.

Az Orangeways közleménye alaptalannak nevezi a szakszervezet azon állítását, hogy "az illetékes minisztérium" vizsgálatot kezdett volna az alvállalkozói szerződést érintő ügyben. "A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. a szakszervezet vádjait megküldte a Gemenc Volánnak, reagálást kérve, a volántársaság július 8-án minden egyes állítást cáfolt az MNV felé" - olvasható a közleményben.

A közlekedési szakszervezet szerdán arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a szerződés miatt az elszámoltatásért felelős kormánybiztoshoz fordult, mert álláspontjuk szerint az Orangeways nem tesz eleget az abban foglalt kötelezettségeinek.

Dobi Istvánnak, a szakszervezet koordinátorának közlése szerint kedden kérték Papcsák Ferenc (Fidesz-KDNP) kormánybiztos közreműködését az ügy kivizsgálásában. A politikus jogi tanácsadója ezzel kapcsolatban azt mondta: ha szükségesnek tartják, a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumon keresztül tesznek intézkedéseket.

A Gemenc Volán alvállalkozójaként Dombóváron és Tamásiban 2009. júliustól helyi és helyközi járatokat üzemeltető Orangeways Zrt. cáfolta a szakszervezet azon állítását is, miszerint az ott foglalkoztatott dolgozók jövedelmi helyzete romlott, juttatásaik kifizetése sokszor késik, elmarad. A cég szerint "a kifizetések összege nőtt, és a törvényes határidőben vagy azt megelőzően érkeznek meg a munkavállalók számláira".

A közlemény idézi Kovács Miklóst, a zrt. vezérigazgatóját, aki szerint a cég a munkakörhöz kapcsolódó pótlékokat kifizeti, és eleget tesz a béren kívüli juttatások esetében előírt törvényi kötelezettségeinek is.

Az Orangeways álláspontja szerint a szakszervezet sorozatos támadásaival "a térségben nyújtott közlekedési szolgáltatásokat, a folyamatban lévő beruházásokat és a kistérség gazdaságát veszélyezteti". A zrt. közleménye kitér arra, hogy a társaság bővítette Dombóvár és Tamási térségében tevékenységét, így az alvállalkozói szerződésben eredetileg garantált 177 fő helyett ma már 228-an dolgoznak.

  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Az Egis Gyógyszergyár Zrt. kapta a Magyar Innovációs Nagydíjat

Átadták a 32. Magyar Innovációs Nagydíjat kedden a Parlamentben, a díjat az idén az Egis Gyógyszergyár Zrt. kapta az érelmeszesedés kockázatát... Teljes cikk

Megkezdte a munkavállalók toborzását az épülő debreceni gyárába a kínai Eve Power

Az Eve Power megkezdte a munkavállalók toborzását a tervek szerint 2025 végére felépülő debreceni akkumulátorcella-üzemébe - közölte a projekt... Teljes cikk

160 új munkahely jön létre Debrecenben és Kecskeméten

A Schedl német autóipari vállalat 40 milliárd forintos beruházása nyomán 160 új munkahely jön létre Debrecenben és Kecskeméten - jelentette be... Teljes cikk