Megjelent: 14 éve

Jön az új felsőoktatási törvény

Új felsőoktatási törvény kidolgozásának munkálatai kezdődtek meg - közölte Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár. A tervek között szerepel a felsőoktatási integráció újratárgyalása, a Bologna-rendszer és az érettségi felülvizsgálata is.

Az államtitkár a sajtótájékoztatón, kérdésre válaszolva, kifejtette: megkezdődik a bolognai rendszer felülvizsgálata, s "ahol a szakma erre igényt tart és jónak látja" vissza fognak állni az egységes és osztatlan képzésre.

Nem mindenhol marad a kétszintű képzés

Ahol bevált a rendszer, megmarad a kétciklusú képzés. A változtatások biztosan érintik majd a tanárképzést - vetítette előre. Mint kifejtette: az új rendszernek a tanárképzésben "ezer hibája" van, nem igazán működőképes, csökkentette a tanári pályára jelentkezést és kontraszelekciót indított el.

Hoffmann Rózsa közlése szerint tervezik a felsőoktatási integráció újratárgyalását is. A tíz évvel ezelőtt végrehajtott folyamatról azt mondta, hogy az intézmények száma, szétszórtsága és profilja nagyon sok rendezetlenséget mutat.

A vidéki intézményeket erősítik

Az államtitkár szólt arról, hogy változtatnak a felvételi rendszerén is: a jól működő, minőséget produkáló vidéki intézményeket erősíteni szeretnék. A mai felvételi rendszer egyértelműen a fővárosi, nagyvárosi egyetemeknek kedvez, és kizárólag aszerint ad lehetőséget képzési kapacitásra, hogy melyik intézménybe hányan jelentkeztek - magyarázta.

Az az álláspontunk, hogy az oktatás nem szolgáltatás, hanem közfeladat. Az államnak nemcsak joga, hanem kötelessége a jövőépítés, hogy olyan felsőoktatási férőhelyeket támogasson elsősorban, amelyekre az országnak szüksége van. Ezért szakítani kívánunk a jelenlegi felvételi rendszerrel, és intézményenként, nem mereven, de meghatározzuk a felvehető keretszámokat - fogalmazott.

Közoktatás.lap.hu Az érettségi objektivitását és pontozási rendszerét nagyrészt megőrizve ismét lehetőséget szeretnének adni a felsőoktatási intézményeknek a szóbeliztetésre. Az intézményeket semmire nem kívánják kényszeríteni, és tiltani sem akarnak, hanem lehetőséget kínálnak - jegyezte meg az oktatási államtitkár.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Pölöskei Gáborné: az idei év a látványos fejlesztések éve lesz a szakképzésben

A fiatalok, kezdők fizetését mindenképpen följebb kell emelni, hogy egy magas szintről kezdődjön a szakképzésben a bérezés - mondta el Pölöskei Gáborné. Teljes cikk

Tanárképző kar alakul a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen

Tanárképző kart hoz létre a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE). A leendő hallgatókat 2025-től fogadó, Nemeskürty István író, irodalom- és... Teljes cikk

Csák János: Sikeres a felsőoktatás átalakítása

A 320 ezer felsőoktatásban tanuló hallgató közül 43 ezren külföldiek - számolt be róla a kulturális és innovációs miniszter. Teljes cikk