kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 14 éve

Horvát-magyar tábor hátrányos helyzetű fiataloknak

Egy uniós program részeként halmozottan hátrányos helyzetű, pályaválasztás előtt álló horvát és magyar fiatalok táboroznak péntekig Balatonfenyvesen, amelynek során segítséget kapnak a munkaerő-piaci elhelyezkedéshez, a képzésükben résztvevő tanárok pedig tapasztalatokat cserélnek egymással.

Kis Pál Istvánné táborvezető a kedden megkezdett, szakemberek által irányított műhelyfoglalkozások bemutatóján tájékoztatta arról az MTI-t, hogy a Dél-Dunántúli Régióban hagyományosnak tekinthető program idén először terjeszkedett túl a határon az IPA "Tanulás és munka" magyar-horvát határ menti együttműködési projekt részeként.

Az Európai Unió támogatásával megvalósuló, 200 ezer eurós költségvetésű, egyéves program keretében a két határ menti régióból érkezett, 36 halmozottan hátrányos helyzetű, 16-26 év közötti fiatal vehet részt a táborozáson. Őket az illetékes területi gyermekvédelmi intézmények delegálták.

A program önismereti és csapatépítő tréningekkel kezdődött. A későbbiek során népszerű szakmákat mutatnak be fodrász, kozmetikus, masszőr, műkörmös, dekoratőr és kovács mesterek, és ízelítőt kapnak a táborozók a dísztárgykészítésből is. A táborozás ideje alatt a területi gyermekvédelmi intézmények, valamint a horvát munkaügyi központok vezetői tapasztalatokat cserélnek, vizsgálva az oktatási és egyéb intézmények közötti együttműködési lehetőségeket is.

A projekt részeként, a későbbiekben összehasonlító helyzetelemzés készül a két ország érintett területeinek munkaerő-piaci helyzetéről, a pályakezdő fiatalok elhelyezkedési esélyeiről, a pályaválasztás rendszereiről és módszereiről, továbbá jövő tavaszig pályaválasztási kiállításokat nyitnak, és cserediákprogramot szerveznek.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Robotika, drónok, MI, kibertámadás, élményautózás - idén is sok izgalmat tartogat a Lányok Napja

Április 25-én rendezi meg a Nők a Tudományban Egyesület (NaTE) a Lányok Napja elnevezésű programot, amelyre immáron 13. alkalommal várják a... Teljes cikk

Ma rendezik a Logisztika Napját

Ma rendezik a hazai ellátási lánc szakma egyik legnagyobb, országos eseménysorozatát, a Logisztika Napját - tájékoztatta az MTI-t a a szervező Magyar... Teljes cikk

Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult

Jövőre újraindul a gazdasági növekedés: az idei 2,5 százalék után 2025-ben 4,1 százalékos bővülést várnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter... Teljes cikk