Megjelent: 13 éve

Magyar-szlovák munkaügyi program indul

Határon átnyúló munkaügyi információs rendszert épített ki egy uniós pályázat segítségével az Észak-magyarországi Regionális Munkaügyi Központ és a Kassai Munkaügyi Szociális és Családügyi Hivatal.

A projekt révén egyre több magyarországi dolgozó jelenhet meg szlovákiai munkahelyeken, és viszont - erre irányul a Magyar-Szlovák Nemzetközi Foglalkoztatási Paktum, amelyet kedden írtak alá Sátoraljaújhelyen.

A most kiépített információs rendszer egy 12 hónapig tartó program eredményeként jött létre. A határ mindkét oldalán munkaerőpiaci adatbázist és információs pontokat alakítottak ki, felmérték a foglalkoztatási- és a fejlesztési lehetőségeket, valamint a projekt lehetőséget adott a helyi és regionális pénzügyi források felkutatására is - mondta Tárnok Andrea programvezető.

Az előkészítő munka eredményeként harmincegy, a magyar és a szlovák gazdasági-társadalmi élet számos területét képviselő szervezetek - munkáltatók, kamarák, civil szervezetek, felnőtt- és szakképző intézmények, önkormányzatok, munkaügyi szervezetek - képviselői írták alá a partnerség dokumentumát Sátoraljaújhelyen.

Ennek köszönhetően az eddigieknél pontosabb helyzetkép alakítható ki Borsod-Abaúj-Zemplén megye, Kassa járás, Rozsnyó járás és Tőketerebes járás határ menti területeinek foglalkoztatási nehézségeiről, összehangolhatóbbá válnak a térség munkaerőpiaca szereplőinek gazdasági és humánerőforrás fejlesztési elképzelései, céljai is.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Átadták a Kerékpárosbarát Munkahely díjat

A 2023-mas pályázatra 29 település és 37 munkahely jelentkezett. Teljes cikk

Hornung Ágnes: a munka és a magánélet összehangolása kiemelten fontos

A családokért felelős államtitkár elmondta, hogy a kormány még nagyobb hangsúlyt akar fektetni a családok "testi-lelki-szellemi egészségének" elősegítésére. Teljes cikk

Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás

Évi 12 ezer forint állami támogatás azoknak jár, akik egy év alatt legalább 120 ezer forintot tesznek félre ebben a megtakarítási formában -... Teljes cikk