Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 13 éve

Megegyezés születhet a tűzoltók túlóradíjáról

Bakondi György országos katasztrófavédelmi főigazgató szerint heteken belül megállapodás születhet az állami tűzoltóságnál dolgozó tűzoltók elmaradt túlóradíjáról.

images

"Feladatot kaptam a belügyminisztertől, hogy az állami tűzoltósággal egyezzek meg a pótlékok kifizetéséről" - mondta az altábornagy pénteken Pécsen, sajtótájékoztatón.

Bakondi György úgy véli: bonyolult ügyről van szó, ezért a tárgyalások során tisztázni szükséges, kinek jár pótlék, számít-e a szabadság, a betegállományban töltött idő, s kérdés az is, hogy az állomány időközben távozott vagy nyugdíjba vonult tagjai kitől követelhetik pénzüket.

"Megkezdtük az ezzel kapcsolatos felmérést, hogy a pontos adatok birtokában legyünk" - tette hozzá.

Megjegyezte, hogy az önkormányzati tűzoltóságok esetén az önkormányzatok, a parancsnokok és az állomány képviselőinek kell tárgyalóasztalhoz ülniük.

A Belügyminisztérium még kedden arról tájékoztatta az MTI-t, hogy Bakondi György országos katasztrófavédelmi főigazgató kezd tárgyalásokat az érintett szakszervezetekkel a Belügyminisztérium közvetlen irányítása alá tartozó tűzoltók illetménykiegészítésére vonatkozó igények kifizetési ütemezéséről.

A tárca közleménye szerint a Belügyi Érdekegyeztető Tanács ülésén ismét felvetődött a tűzoltók jogszabályi változáson alapuló - 2004 és 2007 között elmaradt - illetménykiegészítésére vonatkozó igény rendezése.

Mint írták, a Belügyminisztérium megegyezett a szakszervezetek többségével, ennek alapján rendeletben fogja szabályozni a számítás módját. Felhívták ugyanakkor az érintett munkáltatókat arra, hogy a rendeletnek megfelelően a kifizetésekről, azok ütemezéséről helyi megállapodás alapján gondoskodjanak.

A tárca utalt arra: a korábbi kormányok az EU-csatlakozást követően elmulasztották megfelelően alkalmazni a vonatkozó uniós jogszabályokat, ez a szakszervezetek szerint a tűzoltókat a heti munkaidő indokolatlan magasan tartása miatt hátrányosan érintette. Az érdekképviseletek a korábbi kormányokkal nem tudtak megegyezni a kifizetés elvi alapjairól, az összeg nagyságáról, a legális munkaidő-számítás módszeréről és az esetleges kamatszámítás módjáról sem - tette hozzá.

Árok Kornél, a Hivatásos Tűzoltók Független Szakszervezetének elnöke kedden az MR1-Kossuth rádió Krónikájának azt mondta, 6-7 milliárd forintról és annak kamatairól van szó.

A tűzoltók készek beperelni az összes érintett tűzoltóságot, hogy megkapják az elmaradt túlórapénzeiket - hangzott el a hírműsorban. A rádió információi szerint a 2011-es költségvetésbe ez az összeg nincs betervezve, így az csak a helyi tűzoltóságok vagy önkormányzatok költségvetésébe ütemezhető be.

Az elmaradt túlóradíjak miatt az elmúlt években sok tűzoltó pert indított a munkáltatója ellen. A Legfelsőbb Bíróság (LB) tavaly konkrét ügyekben többször is kimondta: a tűzoltók 2004. május 1-jétől alappal igényelték a heti átlagos 48 órán felül teljesített szolgálati idejük túlszolgálatnak minősítését és az ennek megfelelő díjazás kifizetését.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek