Megjelent: 13 éve

Pedagógus életpálya-modell: alkotói szabadság és új előmeneteli rendszer

Egy kétéves gyakornoki időszakból és három további szakaszból állna a pedagógus életpálya. Az oktatási államtitkárság elképzelései szerint egyéves alkotói szabadságot is kapnának a pedagógusok - adja hírül az MTI nyomán a Magyar Rádió.

images

Az oktatási államtitkárság 2012-től 50 milliárd forinttal több támogatásra számít a közoktatás költségvetésben, ebből szeretnék például rendezni a pedagógusbéreket.

A távirati iroda birtokába került 49 oldalas vitaanyag szerint az első és második fokozat mellett megkülönböztetnének mesterpedagógus és tudóstanár fokozatokat.

A Pedagógus I. fokozatba kerülés feltétele a gyakornokság lezárását jelentő "minősítő vizsgán" való megfelelés, míg a Pedagógus II. fokozatba kerüléshez "minősítés" lenne szükséges a jelenlegi elképzelések szerint. A gyakornokok kötelező óraszáma tanítók és tanárok esetében 19 óra, óvodapedagógusok esetében 27 óra. Nem vállalhatnak túlórát, nem lehetnek osztályfőnökök. A gyakornok alapbére 180 ezer forint, amely illetményalapként funkcionál, a pedagógus előmeneteli rendszer fokozataihoz tartozó illetményeket ehhez viszonyítva állapítanák meg.

A tervezet szerint a kormány és az önkormányzatok ösztöndíjat alapíthatnak az egyetemen és a gyakornoki időszak első két évében kiemelkedő teljesítményt nyújtó pályakezdők számára. Az ösztöndíj elnyerésének feltétele az első gyakornoki évben a legalább jó minősítésű diploma és az egyetem pedagógiai tanszékének ajánlása; a második gyakornoki évben pedig a közoktatási intézmény ajánlása.

Az ösztöndíj a gyakornoki alapfizetés 50 százalékának megfelelő összeg. A gyakornok a minősítő vizsgát követően léphet be a Pedagógus I. fokozatba. Alapbére a gyakornoki alapfizetés 110 százaléka. A fokozatot elérő pedagógus lehet osztályfőnök és vizsgáztató tanár. A Pedagógus II. fokozatot elérő pedagógus kezdő alapbére a gyakornoki fizetés 150 százaléka. A fokozatba lépés feltétele a legalább 8 éves pedagógusi gyakorlat és a minősítés.

A mesterpedagógusi fokozat elérésének feltétele a szakvizsga, a 14 éves munkaviszony valamint a második minősítés megszerzése/kiváló minősítés megszerzése, míg Tudóstanár az lehet, aki PhD fokozattal és legalább 14 éves pedagógiai gyakorlattal rendelkezik és megszerezte a második minősítés/kiváló minősítést. A mesterpedagógusi fokozatot elért pedagógus legkisebb alapfizetése a gyakornoki alapfizetés 200 százaléka. A Tudóstanár minimális alapbére a Pedagógus I. alapbérének 220 százaléka.

A különböző fokozatokhoz tartozó eltérő bér mellett megmarad a háromévenkénti automatizmus is. A minősítést követően a pedagógus a következő fokozat első fizetési kategóriájába kerül, attól függetlenül, hogy hány év után szerezte meg azt - olvasható a vitaanyagban. Az 55 éves kor feletti pedagógusok dönthetnek úgy, hogy kevesebb óraszámban tanítanak, fizetésük pedig csak az óraszám-csökkentés mértékének 50 százalékával csökken.

Az új pedagógus-előmeneteli rendszer új pedagógus bértáblát jelent, amely már nemcsak a megszerzett képesítéseket és a pályán töltött éveket veszi figyelembe, hanem a minősítés eredményét is. A nem állami, nem önkormányzati fenntartású intézményekben a fizetési "kategória" megállapítása a közalkalmazott pedagógusokkal azonos módon történik. Egyéves "alkotói szabadságra" a legalább Pedagógus II. fokozatot elért pedagógusok pályázhatnak.

A 2011/2012-es tanév második félévében már kísérleti jelleggel elindul a minősítési rendszer. A minősítésre ebben a félévben még ingyenesen jelentkezhetnek a pedagógusok. Az új fokozatba lépésre mindig a minősítést követő tanév szeptember 1-jén kerül sor. Az új rendszerbe való átlépés első lehetséges dátuma 2012. szeptember 1.

Az új pedagógus-előmeneteli rendszer minden közoktatásban résztvevő pedagógusra vonatkozna, több mint 170 ezer pedagógust érintene. A már pályán lévő pedagógusok első minősítése a 2017/2018-as tanév végéig megtörténik. Az új rendszerbe való belépés feltétele a minősítő vizsga/minősítés megszerzése. Azokra a pedagógusokra, akik a rájuk irányadó öregségi nyugdíj-jogosultsághoz szükséges feltételeket a rendszer bevezetését követő 10. tanév (a 2022/23-es tanév) végéig teljesítik, nem vonatkozik a minősítési kötelezettség.

A vitaanyag kitér arra is, hogy az egyetem 6. tanévében sorra kerülő "tanárjelölti" év során a hallgatók "hallgatói munkadíjban" részesülnek, amely a mindenkori minimálbérnek legalább 90 százaléka. Az anyag a pótlékok rendezésére is kitér: legsürgetőbbnek az intézményvezetői és az osztályfőnöki pótlék megemelését nevezi. Az igazgatói pótlék a gyakornoki kezdő alapfizetés 40-60 százalékának, az osztályfőnöki pótlék pedig 15-25 százalékának megfelelő összeg.

A dokumentum rögzíti: a magyar oktatási rendszer eredményessége szempontjából kulcsfontosságú, hogy a pedagógushivatást azok a legrátermettebb, legtehetségesebb emberek válasszák, akik magas szintű előképzettséggel és általános műveltséggel, továbbá a gyermekek, fiatalok fejlődését támogató nevelés-oktatás, és egyéni fejlesztés vonatkozásában megfelelő személyiségjegyekkel, szociális érzékenységgel rendelkeznek, a már gyakorló és eddig is eredményes pedagógusok pedig a pedagóguspályán maradjanak.

Ehhez szükséges a már hosszú évek óta tervezett pedagógus életpálya-modell bevezetése. Az életpálya-modell a pálya egészén ösztönzően hat; garantálja a pedagógusi munka magas minőségét, a foglalkoztatási biztonságot, a megfelelő megélhetést, a szakmai fejlődést, a pedagógusok társadalomban betöltött szerepének az elismertségét, valamint lehetőséget teremt az alkalmatlan jelentkezők kiszűrésére is.

MTI/Magyar Rádió
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Átadták a Kerékpárosbarát Munkahely díjat

A 2023-mas pályázatra 29 település és 37 munkahely jelentkezett. Teljes cikk

Hornung Ágnes: a munka és a magánélet összehangolása kiemelten fontos

A családokért felelős államtitkár elmondta, hogy a kormány még nagyobb hangsúlyt akar fektetni a családok "testi-lelki-szellemi egészségének" elősegítésére. Teljes cikk

Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás

Évi 12 ezer forint állami támogatás azoknak jár, akik egy év alatt legalább 120 ezer forintot tesznek félre ebben a megtakarítási formában -... Teljes cikk