kapubanner for mobile
Megjelent: 13 éve

Az egykulcsos adó kevés a foglalkoztatás bővítéséhez

A kormány többek között a foglalkoztatás bővülését várja a 16 százalékos egykulcsos személyi jövedelemadó bevezetésétől. A Világgazdaság által megkérdezett szakértők közül azonban többen úgy vélik, túlzottak ezek a remények.

images

Zara László, a Magyar Adótanácsadók és Könyvelők Szövetségének elnöke a Világgazdaságnak úgy fogalmazott, hogy az egykulcsos adó bevezetésétől nem lehet érdemi foglalkoztatásbővülésre számítani, és rövid távon a gazdasági növekedést sem segíti elő. Ennek egyik oka, hogy az új szisztéma a magasabb jövedelmi szegmensekben jár együtt a nettó pozíció javulásával, vagyis inkább a már munkában állók tevékenységének intenzitása fokozódhat, semmint a munkaerő létszámának bővítése - jegyezte meg.

Lőcsei Tamás, a PricewaterhouseCoopers cégtársa ugyanakkor úgy véli, jótékony hatással lehet a foglalkoztatás alakulására az egykulcsos szja bevezetése. Szerinte mindennemű adócsökkentésnek megvan az a hatása, hogy a munkáltató a bérek emelése helyett új emberek alkalmazása mellett dönt, illetve szerinte az adócsomagból kikerült munkáltatói járulékplafon szintén a foglalkoztatás bővülését erősítette volna.

Suppan Gergely, a Takarékbank elemzője arra mutatott rá a lapnak, hogy a foglalkoztatás számottevő bővüléséhez szükség lenne azokra a Fidesz választási programjában megfogalmazott kezdeményezésekre, mint az úgynevezett zöldbank segítségével finanszírozott lakásfelújítások, a turizmus bővülése vagy a biomassza jóval szélesebb körű felhasználása.

László Csaba, a KPMG adópartnere arra számít, hogy ágazatonként eltérőek lesznek a reakciók. Ott, ahol az alacsony átlagkereset a jellemző, érdemi munkahelybővüléssel nem lehet kalkulálni. Mint mondta, a magasabb jövedelmű munkavállalók részéről komoly nyomás nehezedik majd a cégekre, hogy az év végi jutalmakat csak jövőre fizessék ki. Hosszú távon a legpozitívabb változások szerinte a nagyobb hozzáadott értéket termelő ágazatoknál várhatók.

Kopits György, a Költségvetési Tanács elnöke úgy vélekedett, hogy az új szja éppen az alacsonyabban képzettek, a szülőképes nők, vagyis azon csoportok munkaerő-piaci bevonását nem segíti elő, ahol a legjelentősebb mértékű a munkaerő-kínálat.

Világgazdaság
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Ma rendezik a Logisztika Napját

Ma rendezik a hazai ellátási lánc szakma egyik legnagyobb, országos eseménysorozatát, a Logisztika Napját - tájékoztatta az MTI-t a a szervező Magyar... Teljes cikk

Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult

Jövőre újraindul a gazdasági növekedés: az idei 2,5 százalék után 2025-ben 4,1 százalékos bővülést várnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter... Teljes cikk

Szakképzés 4.0. - így zajlik a fejlesztés

A 21. századi szakképzőintézmény-fejlesztési program beruházásai, korszerű eszközbeszerzései a minőségi oktatást segítik, és hozzájárulnak... Teljes cikk