Megfelelő végzettség nélkül már nem lehet trénerkedni

A felnőttképzési vezető képzettsége

A 4/2010. (II. 26.) SZMM rendelet - egyes felnőttképzési tárgyú miniszteri rendeletek módosításáról - 1. számú melléklete tételesen meghatározza a személyi és a tárgyi követelményeket, követve a felnőttképzési törvény logikáját. Sajnos sem a rendelet tételes szövege, sem a melléklet szűkszavú megfogalmazása nem utal arra, hogy ezt a követelményt kinek, mikor kell teljesíteni.

Visszatérve egy korábbi írásunkban hivatkozott példára, hogy a "falusi kiskereskedői vállalkozói igazolvány" kiadási feltételeként az szolgált, hogy igazolja a tulajdonos boltvezetői képesítését, vagy mutasson be szerződést egy boltvezetői képesítéssel rendelkező személy alkalmazásáról. Jogosan vetődik fel a kérdés, hogy vajon a felnőttképzési tevékenységre jogosító okmány kiadására illetékes szervezetek e rendelet alapján megkövetelik-e a felnőttképzési cég tulajdonosától az elvárt végzettség igazolását, vagy követelményeknek támasztják-e a megfelelő képesítésű személy alkalmazásáról szóló szerződést.

A felnőttképzési intézmény vezetését ellátó személy esetében három lehetőséget fogalmaz meg a hivatkozott jogforrás, amely valamilyen szintű pedagógiai, oktatói végzettséget szab meg alapkövetelménynek. Ebbe a körbe tartozónak tartjuk a képzési vállalkozás vezetőjét, egy-egy képzési alkalom irányítását ellátó személyt. Feltétlenül úgy értelmezzük, hogy a tréningvezető/tréner is ebbe a követelmény csoportba tartozik.

Az első csoportot képező személyeknél a felsőfokú iskolai végzettséget és tanári vagy andragógiai szakképesítést határoz meg a jogszabály. Ez azt jelenti, hogy a képzési vállalkozónak, vagy egy, a teljes képzési tevékenységet irányító (ez utóbbi kitételt hangsúlyozzuk!) alkalmazottjának rendelkeznie kell az elvárt képzettséggel. Ugyanígy egy tanfolyam, tréning vezetését ellátó személynek (e feladatkört ellátó személyt a felnőttképzési törvény előírása szerint a képzési programnak név szerint tartalmaznia kell).

A második szakképzettségi körben felsőfokú iskolai végzettséget és oktatói vagy pedagógus munkakörben szerzett legalább 3 éves gyakorlatot határoz meg a megadott norma. Ez esetben is azt gondoljuk, hogy azonos feltételek teljesítése a követelmény, vagyis a szakmai irányítást végző alkalmazásban lévő személynek rendelkeznie kell ezzel a minimummal. Az is kérdés természetesen, hogy az adott időtartamú oktatói, pedagógusi munkakörben való foglalkoztatást milyen okmánnyal szükséges igazolni. Meg kell jegyeznünk, hogy köz- és szakoktatásban szakképzettség mellett eleve elvárnak bizonyos szintű pedagógiai, oktatói képzettséget. Így eléggé behatárolt ez esetben is a bizonyos szintű pedagógiai-oktatói képzettség (pl.: tanítói, szakoktatói oklevél).

A harmadik követelmény-szinten oktatói tevékenység végzésére jogosító okirat és legalább 5 éves felnőttképzési gyakorlat jelenti a feltételt. Sajnos ismét pontatlan a "norma-szöveg", hisz nem pontosítja, hogy mit jelent az oktatói elismertséget jelentő okirat. Feltételezzük, hogy ebbe a körbe illik a felnőttképzési tevékenység végzésére képesítő akkreditált képzés (pl.: az akkreditált tréningvezető képzés), vagy netán OKJ-s képzés pedagógiai jellegű szakképzettséget adó tanfolyami végzettség bizonyítványa - oktatásszervező, pedagógiai asszisztens stb.). Ezt feltétlen pontosítani kellene, mert ez nagyon sok kibújási lehetőséget hordoz. Felvetődik, hogy a képzettség igazolására elégsége-e pl. egy licenc vagy franchise tréning típusra való, a felnőttképzés normái szerint nehezen behatárolható tartalmú, elismerési szintjében bizonytalan tanfolyam, vagy legalább az akkreditált felkészítés az alap ehhez.

Kik oktathatnak a felnőttképzésben?

A felnőttképzésben oktatói feladatot ellátó személy képzettségi követelményét ugyancsak tartalmazza a jogforrás és külön fogalmazza meg az elméleti ismereteket oktató, illetve a gyakorlati képzést vezető személy szakképzettségének szintjét. Mindkét esetben két lehetőséget fogalmaz meg, ezek az előbbiekben említettekkel azonos módon "csak szűk" szövegezéssel, amely lényegében ugyanazokat az értelmezési kérdéseket veti fel, mint amelyeket az előzőekben megfogalmaztunk.

Az első fokozatban az elméletet oktató esetében a képzési tartalomnak megfelelő szakirányú felsőfokú és a tanári képzettséget (szakképzettséget) határozza meg követelményként. A kiindulási szint a képzés normái esetében lényegében azonos - magasnak nevezhető - elvárást tartalmaz a legújabb szabályozás, mint a vezetői feladatot ellátó esetében. A sokszoros elvárásként megfogalmazott magasabb felnőttképzési színvonal biztosításának egyik fontos feltétele az oktatást/képzést végzők felkészültségének szintje.

A második képzettségi követelmény a képzés tartalmi szakirányának megfelelő felsőfokú szakképzettséget és 2 éves oktatói gyakorlatot vár el az elméletet oktató szakembertől. Hiányzik ennek a normának az értelmezése, ugyanis nem határozza meg, hogy milyen módon kell igazolni ezt a gyakorlatot, továbbá azt sem tartalmazza, hogy az oktatói gyakorlat tartalmának és az esedékes képzésének egybe kell-e esnie az elvárás teljesítése érdekében. A második kérdés, hogy kinek az igazolása fogadható el, ugyanis ennek konkrét meghatározása nélkül túl szélesre nyílik a kiadásra jogosultak köre. Így nem biztos, hogy a felnőttképzés jogszabályban célzott színvonal emelését megfelelően szolgálja-e ez az intézkedés.

A gyakorlati képzés végzésére való jogosultságot ugyancsak két fokozatban fogalmazza meg a rendelet (melléklete) következetesen vezetve végig a normarendszert.

A kiindulási szintet a képzés szakirányának megfelelő felsőfokú iskolai végzettség és legalább egy év szakirányú gyakorlat képezi, második fokozatként a korábbiaknál megengedőbb követelmény jelenik meg, legalább a képzés szakirányának megfelelő középfokú végzettség és 3 év szakmai gyakorlat jelenti a feltételt. Természetesen az előzőekben megfogalmazott kérdések ez esetben is felmerülnek, mert nem mindegy, hogy hol, milyen szinten folytatott valaki képzési tevékenységet, ennek hiteles igazolása miként várható el.

A kevésbé is ismert, de a jogszabályi alapok léteznek, így fontos volna a végrehajtási utasítás, mert ennek hiányában félő, hogy ezek az elvárások szépen hangzanak, de a gyakorlat nem változik meg. A jogi háttér értelmezése továbbra sem látszik egységesnek az érintettek számára valószínűséggel ez úgy jelenik meg, hogy ez ránk úgysem vonatkozik, mi már évek óta működünk. Persze ez egy darabig megy, de tanítványaink jelzése alapján ismerjük, hogy egyes munkaügyi központok már megkezdték az ellenőrzést a felnőttképzéssel foglalkozó vállalkozásoknál. Nagy a valószínűsége, hogy a felnőttképzési törvény követelményeinek teljesítése mellett a kapcsolódó jogszabályok betartásának teljesítése is része a programnak.

Újabb lépés történt a felnőttképzés színvonalának emelése érdekében és ez azt is jelenti, hogy a képzési ajánlatot értékelő - majd a képzést megrendelő - vezetőknek indokolt volna annak vizsgálata is, hogy a cég és munkatársai megfelelnek-e az ismertetett követelményeknek.